Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Diákönkormányzatiság
A FELVILÁGOSODÁSTÓL A SZABADSÁGHARC BUKÁSÁIG 102 grammatikai kötetei. Emellett latin és magyar nyelvű verseket is alkotott. A szabadságharc bukását követően a kollégium alkalmazkodni kényszerült az osztrák oktatási rendszerhez, s ez Majoros gimnáziumi tanárrá való visszasorolásával járt. Ily módon a tapasztalt professzor épp olyan gimnáziumi tanárként fejezte be szakmai pályáját, mint ahogyan elkezdte azt. DIAKÖNKORMANYZATISAG Kazinczy Lajos (1820-1849) honvédezredes, a szabadságharc mártírja, pataki diák volt A kollégium belső irányításában és működtetésében még korszakunkban is nagy szerepe volt a diákönkormányzatnak. A hagyományos protestáns intézmények szervezeti felépítését követő rendszer alapszervezete továbbra is a coetus volt, amelybe az akadémiai tagozat subscribált, azaz az iskolatörvényekre felesküdött deákjai tartoztak. A coetus tagjai közül választották a diáktanítókat (praeceptorokat) és az esküdt deákok testületének tizenkét tagját. A tizenkét primarius, azaz elsőrendű diák alkotta az iskolaszéket (primaria sedes), amely a professzorok jelenlétében a senior elnökletével havonta, majd 1813-tól hetente ülésezve döntött első fokon igazgatási, fegyelmezési, jutalmazási kérdésekben. Másodfokon szintén ugyanez a testület határozott, de ekkor már a rector-professzor vezetésével. (Harmadfokon kerültek ki a vitás esetek az iskolából az egyházkerületi közgyűlés elé.) A harminc elsőrendű diákot, a gregariu- sokat szintén kitüntetett figyelemben részesítették, de az önkormányzat vezetésében nem rendelkeztek olyan jogosítványokkal, mint a primariusok. A legfőbb diáktisztviselőnek a sokáig idealizált, bár egyre szigorúbban ellenőrzött senior számított. Az iskolaszék elnökeként felügyelte a törvényességet, havi számadást készített az élelmezésről és az iskolai költségekről, kontrollálta az iskola kocsmáját, s minden ingó és ingatlan vagyonát. 1806 és 1846 között ő kezelte a nagy építkezés elkülönített pénztárát is. Miután a jogköre a 17. századtól folyton növekedett, egészen 1820-ig előbb fő-, majd algondnoki ellenőrzés mellett széles döntési szabadsággal rendelkezett a kollégium szerteágazó gazdálkodásának (birtok-ügyeinek, alapítványainak, levéltárának) napi ügyeiben. Az egy évre szóló megbízást 1797- től a teljes kollégiumi ifjúság választása alapján nyerhette el valaki. (Előtte csak az akadémisták szavazhattak.) Csak a legkiválóbb diákok, a primariusok közül választhatták meg a seniort: 1798-ban a későbbi professzor, Porkoláb István; 1803-ban a később Pápán tanárkodé Mokri Benjámin; 1809-ben szintén egy későbbi pataki tanár, Somosi István; 1813-ban pedig a később kitűnő püspök, Apostol Pál töltötte be ezt a posztot. Felelősségteljes munkájának megfelelő javadalmazásban is részesült: az ingyenes szállás és koszt mellett a professzori készpénz-fizetésnek több mint a felét is megkereste. Sőt a seniornak további jutalék járt a kintlévő kamatok behajtásáért, gabonaadományban részesült, s a peregrinációját is támogatta az egyházkerület. A senior általános helyettese és általában utódja a contrascriba volt, aki segítette a seniort a gazdálkodás felügyelésében. Továbbá az inasok kurátorának közvetlen feletteseként felvigyázott az épületek tisztaságára, felügyelte a mészárszékben a húsmérést és az iskolai kapu bezárását. A hatáskörébe tartozott a kisebb fegyelmi vétségek elbírálása, s ő vezette a könyvtári kiadások naplóját is. 1823-tól neki kellett a kollégium ösztöndíjas tanulóit is ellenőrizni. A senior további tehermentesítése érdekében 1829-ben újabb tisztviselőt neveztek ki: az új inspector feladata az ösztöndíj-alapítványok felügyelete és az ösztöndíjasok kiválasztása volt.
