Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Dr. Vasady Béla (1902-1992)

A következő fejezetek amerikai letelepedéséről szólnak, továbbá teológiai és ökumenikus tevékenységéről 1949-től 1973-ig, nyugdíjba meneteléig, ill. mint professor emeritus további intenzív teológiai munkálkodásáig, 1985-ig, e könyv angol változatának megjelenéséig.

Néhány személyes és családi adat: 1932-ben Debrecenben ismerkedett meg Aldobolyi Nagy Szerénával (Szeszi), a volt dóczista bölcsészhallgatóval, akit a következő évben, 1933 augusztusában feleségül vett. Feleségével közösen végezték szolgálatukat Amerikában, és a világ sok más részén, előadásaikkal, igehirdetéseikkel munkálva a gyülekezetek megújítását és az ökumené ügyét. Ő maga írta feleségéről egy könyve dedikációjában: „Mind a teológiában, mind pedig az életben nélkülözhetetlen segítőtársam”.

Hat éves pataki munkálkodásának kereteit a következő adatok jelzik: rendes tanár, teológiai akadémiai igazgató, a főiskola igazgatótanácsának tagja, a Valláslélektani Társaság hivatalos magyarországi képviselője. Dogmatikát tanított, melynek része volt a valláslélektan, a vallási ismeretelmélet, valamint az összehasonlító vallástörténet; e segédtudományok mindig is hozzátartoztak Vasady Béla érdeklődéséhez. Ő maga így ír pataki emlékeiről:

Sárospatakon melegen fogadtak. Csakhamar egy egész életre való barátság alakult ki köztem és Mátyás Ernő, Szabó Zoltán és Újszászy Kálmán között. Hat évig (1928-1934) voltam pataki professzor. Diákjaim közül a legtehetségesebbek Nagy Barna, Koncz Sándor és Rózsa Tivadar voltak. Idővel Debrecenben mindhárman doktoraimmá lettek, sőt Koncz Sándort még magántanárrá is sikerült habilitáltatnom. Több pataki kiváló tanítványom (Vatai László, Harangi László, Nagy Lajos, stb.) kikerült Amerikába, s velük az „új világban” is fenntarthattam kapcsolatomat.

J. S. és B. Gy.

169