Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Dr. Koncz Sándor (1913-1983)

dig azt csinálta, amit akart, hanem amit kellett; nem mindig ott dolgozott, ahol szeretett volna, hanem ahol szükség volt rá vagy lehetett. Istentől kapott talentumait mindenütt kamatoztatta hűséggel, hittel - és a harmadik ’h’- betűset is hozzámondogatta - humorral. Ezért tudott szolgálataival, forgoló- dásával mindenfelé barátokat szerezni. Nemcsak magának, hanem annak az ügynek, amelynek szolgálatában állt: az evangéliumnak. 1950-ben egy vezércikkben így ír:

A hívő ember az öröm misszionáriusa. Nem zöldképű, sivalkodó, iehor- gasztott fejű és bánatos arcú „keresztyén", aki mindennap élete romjain ül, hanem örömmondó, aki az építő szolgálat komoly, vigasztaló erőivel jár-kel ebben a világban.

Jeles diákja volt a miskolci református gimnáziumnak. A pataki teológián a jó képességű diákokból álló évfolyamában a legjobbak között volt. A harmincas évek elején még itt érte a teológiai liberalizmust, de már egyre érezhetőbb volt az „Ige teológiájának” elevenítő hatása. Professzorai közül különösen Mátyás Ernőtől és Újszászy Kálmántól kapott iránymutató ösztönzéseket. Mátyás Ernő Isten igéjében, a Kijelentésben mélyítette el őt, és az exegézisnek a teológiában nélkülözhetetlen fontosságát tudatosította benne. Filozófiai érdeklődését Újszászy Kálmán keltette fel. Az „Ige teológiájában” éppen az exegézis készített utat az új filozófiai iránynak, az egzisztencialista filozófiának (Bultmann). Koncz Sándornál azonban - éppúgy, mint azoknál, akiktől a legjelentősebb hatásokat kapta - a Kijelentés nem csupán keretül szolgált az egzisztencialista filozófiának, hanem annak tartalmában igyekezett mélyre ásni. Az igének nem egzisztencialista magyarázatára, hanem egzisztenciális megértésére törekedett.

Koncz Sándor mint szakíró is termékeny volt. Rendszerező képességgel megáldott teológus volt, de ugyanakkor világos, könnyen érthető mondatokban tudott írni a legbonyolultabb témákról is. A háborús évek hányattatásai, majd az utána következő idők sürgető munkái és sokirányú feladatai elvonták őt a studírozó szoba csendjétől és nyugalmától, de írt. Mindig a szükségnek megfelelően. Mint tábori lelkész tanulmányt írt a harctéri lelkigondozásról. Traktátust írt a gyermekkeresztségről, s mint konventi missziói lelkész, az evangélizáció által felvetett kérdésekről. Gyülekezeti lelkészkedésének gyümölcseként igehirdetések, bibliatanulmányok jelentek meg tollából a református folyóiratokban, és eleven, színes írásai hetilapunkban. Közel 200 írása jelent meg nyomtatásban.

írásainál is figyelmet lekötőbbek, érdeklődést felkeltőbbek voltak előadásai éppúgy, mint felszólalásai a különböző konferenciákon és gyűléseken, és hozzászólásai a legkülönfélébb témákhoz. A realitás és a konkrétság jellemezte beszédét és megszólalásait. Diákjait zavarba hozta, hogy a legkényesebb és legintimebb témákról is nyíltan és leplezetlenül tudott beszélni, de éppen ezért került velük közvetlen, testvéri kapcsolatba. Amikor az egyházban is kényelmesebb volt az általánosságok és a semmitmondások frázisainál maradni, ő akkor is konkrét és tárgyszerű volt, és szókimondásaival

99