Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
A nagy próbatétel a II. világháború végével, az 1945-1950 közötti évekkel vette kezdetét. A koalíciós korszak első éveiben még volt némi remény a status quo fenntartására. Sőt dr. Nagy Gyula pécsi hitoktató - későbbi teológiai tanár és püspök - a pécsi egyetemi ifjúság lelki gondozására és az egyetemen előadások tartására is lehetőséget kapott. Az egyre erősödő kommunista nyomás azonban mindjobban éreztette hatását. Az evangélikus egyház és a Magyar Népköztársaság kormánya között létrejött Egyezményben, amelynek aláírására 1948. december 14-én került sor, még ez a mondat volt olvasható: „... A soproni teológiai fakultás és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium között az eddigi jogviszony változatlan marad”. (6 d pont). Ezzel szemben Révai József művelési miniszter a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetőségében 1950. június 5-én a következőket jelentette ki: „Az egyetemeken nem lehet többé helye a teológiai, hittudományi fakultásoknak. Egyrészt azért, mert a marxizmus-leninizmus világnézete alapján történő tudományos oktatás nem történhetik a teológiai oktatással azonos szervezeti keretben. Másrészt azért, mert az egyetemek és főiskolák állami tanintézetek, az egyház és az állam szétválasztásából pedig logikusan következik, hogy a teológiai oktatás és a papképzés kizárólag egyházi ügy és nem állami feladat. A teológiai karokat tehát át kell adni az egyházaknak”. Ezt a beszédet a Szabad Nép 1950. június 6. száma közölte. A soproni tanári kar VI. 9-én bizalmas tájékoztatást küldött az egyházi vezetőségnek. Ebben figyelmüket a következőkre hívta fel: 1. Az egyházi lelkészképzés esetében is biztosíttassék az egyház számára az a lehetőség, hogy az egyetem keretéből kiváló hittudományi kar továbbra is egyetemi fokú, önálló és teljes jogú „hittudományi kar” (teológiai fakultás) maradjon, amely mint ilyen, tovább gyakorolja a doktoravatás jogát. 2. Amennyiben a hittudományi kar „átadásra” kerül, kívánatosnak látszik, hogy az ily módon egyházi jellegű hittudományi kar a jelenlegi állami hittudományi kar jogutódja legyen, és mint ilyen, megkapja a hittudományi kar irattárát, hogy az ott végzett lelkészek adatait nyilvántarthassa, nekik bizonyítványaikról másolatokat állíthasson ki; tovább, hogy legalább ideiglenesen átvehesse a hittudományi kar jelenlegi tanulmányi és vizsgarendjét, s végül megkaphassa a hittudományi kar tanulmányi eszközeit, így a könyvtárát és tanári státusát. Június 28-án dr. Simon Sándor minisztériumi ügyosztályvezető fogadta Karner Károly dékánt. A tárgyalásról ő még aznap „szigorú bizalmas” jelzéssel beszámolt Turóczy Zoltán püspöknek. Tudatja, hogy a minisztérium a reformátusokéhoz hasonló pótegyezményt készít elő. Ennek értelmében az egyház majd tudomásul veszi a hittudományi kar megszűnését, az állam pedig c#19680
