Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

dolgokat. Kapósról levelet intézett a gyűléshez és a nádorhoz, elégedetlenségét fejezve ki, különösen a vallás kérdésében tanúsított passzivitása miatt. Azt is nehezményezte, hogy a rendek a porta kielégítésével nem törődtek, aminek elmulasztásával csak a nemzet viszontagságait növelték. Thököly, még az országgyűlés ülésezése alatt, felmondta a fegyverszünetet, s a hadműveletek újra megindultak. Közben az országgyűlésen egy téma körül forgott a vita, melyről a bujdosók kaposi levelükben azt írták, hogy az nekik „mindenek felett az első”, és ez a vallás ügye volt. A protestáns rendek feltették a kérdést a katolikusoknak, hajlandók-e az országos sérelmekhez csatolni az ő vallásos sérelmeiket, vagy sem. A főrendek elutasító választ adtak, az új nádor kerülgette a kérdést, a király pedig azt válaszolta az összeírt sérelmekre, hogy abban olyan súlyos vádak hangzottak el, hogy a katolikusokat is meg kell hallgatni. A katolikusok elő is jöttek a maguk sérelmeivel, ami a vitát nyújtotta.

A jelen kor katolikusai azzal védik akkori hittestvéreiket, hogy mindkét részen történtek kegyetlenkedések. Nyilván nem mondhatjuk, hogy a harcokban a protestánsok angyalok voltak, hogy a kuruc katonák keze tiszta maradt. Annyi azonban bizonyos, hogy a drasztikus módok elindítói nem ők voltak. A reformáció nem fegyver által terjedt el szinte az egész ország területén, az ellenreformáció viszont tűzzel és vassal, a Habsburg abszolutizmus uszályába kapaszkodva akarta visszaszerezni elvesztett pozícióit, s ez kényszerítette a protestánsokat is fegyverhez, akik a nemzeti függetlenséget is igyekeztek védelmezni.

Az országgyűlésen tovább folytak a viták. Thököly újabb eredményeket ért el, s a franciák is elfoglalták Strassburgot szeptemberben. Elkészült egy királyi resolutio, de a király hiúsága nem engedte, hogy kényszerre adja ki, s halogatta az országgyűlés elé terjesztését. A legnagyobb problémát továbbra is a klérus magatartása jelentette. A királyi személynök is megsokallta már ezt, s a főpapságot vádolta a megoldatlanságokért. A protestánsok kérését indokoltnak jelentette ki, lemondással fenyegetőzött, ha a klérus a jövőben nem lesz rugalmasabb. Végül a király bizonyos orvoslásokat ígérő választ adott a protestánsok követelésére, de hangsúlyozta leiratában, hogy ezek csak olyan feltétel alatt adatnak meg, ha az ágostai és helvét hitvallásúak ezentúl jobbágyi hűséggel viseltetnek a király iránt.

A protestánsok azzal próbáltak érvényt szerezni követelésüknek, hogy nem járultak hozzá Eleonóra királynő megkoronázásához, míg a vallási ügyekben igazságos döntést nem hoznak. De ez is hiábavalónak bizonyult, s a protestáns követek visszavonultak a tanácskozástól. December 30-án mégis a királyi leirat értelmében 25. és 26. tc.-ként iktatták az 1681-es törvények közt a vallásügyi törvényt. A 25. te. bevezetése: „Mivel a béke és az ország köznyugalma érdekében Ő felsége a vallás ügyében is magát jóságosán elhatározni méltóztatott, a karok és rendek azt az ő elhatározását is az ország törvényei közé iktatják”. Az első paragrafus kimondja a vallásgyakorlat szabadságát a bécsi béke értelmében, de csak a földesúri jogok fenntartásával. A mács155 so