Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)
Függelék - Keresztúri B. Pál munkáiból - Felsördült keresztyén
serényen embertelen akarsz lenni, lássad eléred-e a célt, de megládd végre megsanyarít a magva. Légy tova. A felserdült Keresztyén előtte álló akadályát megjelenti Ez hitető Orvosnak írásához hozzá fognék, de mivel miolta emberi nyelven tudok szólani, szemben a beszédre oly emberrel nem voltam, ki név nélkül köztünk kóválygott volna. Azért igen gondolkodom, mi lehet, aki ilyen felfújt pofával magam s írásom ellen támadott. Gondolnám lenni Kokosnak, mivel nemzetünk között még ma is ennek nevezetivei a kisdedeket gyakran ijesztgetik. Gondolnám lenni Deli ördögnek is, mivel az éneklésben még az éneklők is emlegetnek ilyen rettegtető állatot. Akár melyik légy is, iszonyodik tőled a jó természet. Ha penig másféle állat vagy, micsodás szőrű vagy? Ha emberi állat vagy, hová lőtt a neved? No akar mint légy, s akar mint bántál a neveddel, de én egyáltaljában, ha a szerencse különbet nem fordít, szemben veled nem szállók, valamíg magadhoz illendő nevet magadnak nem keressz. Adnak a Barátok, csak kérhess, lám jó barátid kiváltképpen a Domini- canusok. Ezek penig, mint Orvosi Doktorságodnál okosbak, mivel nevetlen csavargasz széjjel az ég alatt, felőled azt ítélik, hogy kereszte- letlen lélek vagy. Azért nagy rezgelődéssel indulnak, hogy Orvosi hitető voltodat bűvön sózott és nyálazott pocsolyával megkereszteljék. De amint magad vallód, a kereszteletlen személyben ördög lakik. Annak okáért elsőben ki akarják belőled a Sátánt riasztani, és azután, ha hozzád illendő nevet találnak, véle feléktelenítenek. Irtóznak mindazáltal e dologhoz fogni, mert vajki gonosz ördög szorult tebeléd! Sőt magam is nem tanácslom, hogy e próbára tanács nélkül induljanak, mert igen nagy kétség, ha ez 1641 esztendőnek forgásában lehetne-é ereje az ördögűzésnek. Sőt ha szintén sok ezer próba után belőled ötét kilódítanák is, de csakhamar magánál hét ártalmasb lelkekkel térne meg veszett patikádban, és lenne utolsó állapatod sokkal veszedelmesb az elsőnél. Azért magad is köszönd meg nagy képes térdhajtással a Domi- nicanusoknak, hogy benned nem háborgatják a Sátánt. 03 153 £pj