A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)

I. rész - A REFORMÁTUS EGYHÁZ TÁRSADALMI ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLATA - A zsidókérdés

kell kiindulnunk - mert minden további lépésre ez nyomta rá bélyegét, s még ma is a református egyház szerepét gyakran csupán ennek alapján ítélik meg, s ez homályosítja el a más jellegű megnyilatkozásokat és tetteket -, hogy 1938. május 24-én, az ún. I. zsidótörvény (a Darányi-féle ún. "egyensúlytörvény") vitájában a felsőházban Ravasz László beszédet mondott mellette — nem akarván a Teleki-kormány megbuktatásával a szélsőjobboldali erők hatalomra jutását megköny- nyíteni és megszavazta.92 Ha történetileg, a kor hazai és nemzetközi politikai helyzetében nézzük is, s habár az I. zsidótörvény "célja a zsidókérdés kiéleződésének elkerülése és az antiszemitizmus leszerelése" volt is, a lavina mégis itt indult el. Ravasz László püspöknek ez a lépése elsősorban azért volt hibás, mert igen nagy tekintélye lévén, nemcsak a maga nevében, de az egész magyar református egyház nevében nyilatkozott, s mivel a törvényjavaslat tárgyalása idején az egész ország protestáns közvéleménye reá figyelt és az ő irányítását vélte igaznak, ő ezáltal elaltatta a tömegek lelkiismeretét, és meggátolta egy későbbi széles körű összefogás kibontakozásának lehetőségét. Későbbi, ettől eltérő irányú tettei közül sok, a történeti igazságnak megfelelően, pozitívan értékelendő, de ekkori és ebbéli felelősségét már nem menti. Későbbi mentési akciói leszűkítetten, a keresztyénné lett zsidókra korlátozódtak inkább, bár itt ismét a történeti lehetőségeket kell figyelembe vennünk: milyen lehetőségek és módok álltak az egyház rendelkezésére, s abból mit használt föl, mivel élt és mit mulasztott el.

Bereczky Albert értékelése: "Persze ma már nyilvánvaló, hogy ez a törvény csak első' állomás volt azon a démoni úton, amelyet Hitlerék a zsidóság, de az egész ország elvesztésére is pokoli tervszerűséggel kigondoltak. Az Anschluss után a német nyomás teljes erővel megindult, s a belső izgatás ezt az úgynevezett egyensúlytörvényt szakadatlanul támadta. 1939-ben Csehszlovákia is terítékre került, a magyar kormányzat pedig az úgynevezett második zsidótörvény benyújtására kényszerült. Ez a törvény súlyos igazságtalansággal olyan politikai és gazdasági jogfosztást valósított meg, amelyen már teljes mértékben meglátszott a német náci-szellem érvényesülése. A törvényjavaslat körül erős parlamenti harc fejlődött ki, és főként a felsőházban komoly politikai erők támogatták az egyházi vezetők állás- foglalását a javaslat ellen. Ez a törvényjavaslat közvetlenül az új választások előtt került döntésre. A helyzet a következő volt: az új parlament feladata lett volna a felsőház egyenjogúsítása és a kormányzói jogkör kiterjesztése. A felsőház megbuktathatta volna a kormányt. A német indításra folyó, nemzetiszocialista izgatás közvetlenül a választások előtt a legféktelenebb antiszemita szellemben folyt. Teleki Pál akkori miniszterelnök ezt a dilemmát tárta fel az egyházak vezetői

92 Valamennyi egyházi vezető megszavazta, s Raffay Sándor evangélikus püspök ugyanakkor és április 15-én Serédi Jusztinián bíboros hercegprímással együtt ugyancsak beszédet mondott a zsidótörvények megszavazása mellett. A beszédeket kiadta Fisch Henrik: Keresztyén egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben. Bp. 1947.

53