A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
I. rész - TEOLÓGIAI IRÁNYZATOK - A belmissziói irány
sokoldalúságát, mely "a vádlott Ady" költészetének apológiájától (Magyar fa sorsa, Budapest 1927) a szépíró, szakteológus, egyházkormányzó tevékenységén át, a zsinati misszió előadói munkakör betöltéséig, egész sor területen "élte végig a vallást". Széles látókörű és kivételes tehetségű ember volt, aki leginkább megalapozta teológiailag az egyház missziói elkötelezettsége és a missziói mozgalmak egyházi ellenőrzése egyidejű szükségességét.47 Föntebbi definíciója alkalmas volt arra is, hogy a személyes és közösségi vallásos élményekből és meggyőződésekből kiindulva, az élet minden profán kérdésére a kálvini örökségnek kellő önállósággal alkalmazott feleleteit keressék a teológusok. Csikesz Sándor a baranyai Kiscsányoszró lelkipásztori állásából (ezt az időt Kodolányi János, akire nagy hatással volt Csikesz, örökítette meg Vízválasztó c. önéletrajzi regényében) került Debrecenbe teológiai tanárnak (1921). Nem rendszeralkotó teológus, hanem kiváló tudományszervező és nagyhatású nevelő volt. Nem kis szerepet játszott a lelkésznemzedékek szellemi színvonalának emelésében, figyelmüknek a valóságos egyházi és nemzeti problémák felé fordításában, egyebek közt az Országos Református Lelkészegyesület (ORLE) útján. Kiss Ferenc ugyancsak debreceni teológiai tanár volt, az egyház szociális felelősségének egyik ébresztője, a Református Szeretetszövet- ség megteremtője, egyházi szociábs intézmények szervezője. Ennyiben a későbbi "szolgálat-teológia" is joggal tekinti ó't egyik előfutárnak. A BELMISSZIÓI IRÁNY A belmissziói irányt az egykor otthont adó falusi gyülekezetekből a fővárosba került és ott proletárrá vált tömegek iránti felelősség indította el. Gyökerei a múlt században alapított skót misszió és németajkú leányegyház48 megalapítására, valamint Szabó Aladár, a "belmisszió atyja" munkásságára nyúlnak vissza. A belmisszió sokáig nem volt a "hivatalos" egyház munkája - és teológiája -, hanem szabad vallásos társulatoké, egyesületeké (Bethánia, diakonissza-egyesületek st.b.), melyek szociábs munkát és sajtótevékenységet végeztek, legfő’- képpen azonban evangelizációs, azaz hitébresztő szerepük volt jelentős. Teológiai fölfogásuk szerint a "névlegesen" az egyházhoz tartozó tömegek vagy tekintélyelv alapján hisznek, vagy pedig lélekben már elidegenedtek az egyháztól. Arra van tehát szükség, hogy személyes meggyőződés és tapasztalat alapján, s ne a hagyományosan örökölt hittani tételek elfogadása alapján higgyenek. Az evangelizáció tehát misszionálás volt az egyházon belül és azon kívül. Szabó Aladár meggyőződésére jellemző volt, hogy elutasította (Kant nyomán az ontológiai és kozmológiai istenbizonyítékokat, mert a világból kiszorított és éppen csak létében elismert deista "isten" csak "tehetetlen nyomorék". 47 Lásd uő: Az egyház missziói munkája. Bp. 1938. 48 Lásd Bucsay Mihály: "Egyházunk története a kiegyezéstől napjainkig” i.m. 41-42. 36
