A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
III. rész - Dienes Dénes: A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET MEGSZÜNTETÉSE ÉS VISSZAÁLLÍTÁSA
erre a tisztségre. Szükség volt azonban arra, hogy alkalmasságát - amin nem lelkipásztori vagy tudományos felkészültségét, hanem politikai megalkuvás készségét értették - ő maga is igazolja. Ezért cikksorozatot kértek tőle, amelynek tárgya lett volna „a sárospataki lokálpatriotizmus, ami helytelen sovinizmus és rokonságot mutat a titoizmussal. ” Koncz Sándor azonban visszautasította a méltatlannak érzett feladatot, így ez a kísérlet megbukott. Később ezt úgy értékelték, hogy Tiszáninnen „nem volt püspöknek alkalmas személy”.4 Meg- nvugtatóbbnak érezhette a református egyház vezetése — ami egyben figyelmeztetés gyanánt is szolgálhatott - a kerület önállóságának megszüntetését. Az általános népszerűségnek örvendő Enyedy Andornak le kellett mondani tisztéről, a „nyugodt átmenet” biztosítása érdekében még a tervezett közgyűlés előtt. Majd 1952. október 3-án az egyházkerületi rendkívüli közgyűlés határozatban kérte a zsinatot, hogy intézkedjék a tiszáninneni egyházmegyéknek a Dunamelléki, illetve a Tiszántúli Kerülethez való csatolásáról. Fontos elolvasnunk az erről szóló előterjesztést: „Az egyetemes konvent elnökségi tanácsának 1952. szeptember 9-i ülésén az egyházkerületek elnökségei beható megbeszélést folytattak egyházunk és különösen a tiszáninneni egyházkerület jelenlegi helyzetéről,. A megbeszélés során egyházunk legfőbb őrállói arra a meggyőződésre jutottak, hogy helyesnek látnák, ha a tiszáninneni egyházkerület kebelébe tartozó egyházmegyék a tiszántúli, illetőleg a Dunamelléki Egyházkerület egyházmegyéibe (sic!) egyesülve ezeknek az egyházkerületeknek a keretében folytatnák tovább életműködésüket. Szükségessé teszi ezt a lépést jövő fejlődésünk, egyházunk egységének hálás megőrzése és ápolása, annak a kegyelemnek és irgalomnak felismerésében, hogy egyházunk a maga egészében megvan és él. Ezt a meglátást indokolja a koncentráció szükségessége, amelynek következményeit szervezeti vonalon is le kell vonnunk, elsősorban a gyülekezeti szolgálat érdekében. De szükségessé teszi ezt az átalakulást az anyagi javainkkal való helyes sáfárkodás és takarékoskodás, figyelemmel arra is, hogy az egyezményben biztosított államsegély egy év múlva jelentős mértékben csökken. Mindezeknek a következményeit időben le kell vonni. Már az egyházmegyei határok újrarendezése is egyházunk szervezetének egyszerűsítése és korszerűsítése érdekében történt. Most egy lépéssel tovább kell haladnunk, Isten iránt való engedelmességben felismerve azt, hogy nincs külön magyar református egyház Miskolcon, Budapesten vagy Debrecenben. Isten új leckéje, hogy össze vagyunk kötve, egymásra vagyunk utalva, és ezt szervezeti vonatkozásban is ki kell fejeznünk. Olyan mértékben válik ez könnyűvé, ahogy a gyülekezetekben az ige szolgálatára nézünk. Vállalnunk kell abban a reményben, hogy ebből fejlődés és előrehaladás származik. Megítélésünk szerint a kerületre háruló kormányzási, igazgatási és fegyelmezési feladat ebben a nagyobb egységben jobban biztosítható, * SRKNk . An. 3714. 228
