A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)
II. rész - Barcza József: EGYHÁZUNK AZ 1956. ÉVI FORRADALOM IDEJÉN ÉS RAVASZ LÁSZLÓ JELENTŐSÉGE - AZ 1951. ÉVI II EGYHÁZI TÖRVÉNYCIKK JELENTŐSÉGE
palást sem óv meg attól, hogy valaki kínzásokkal járó koncepciós per áldozata legyen. Ennek folyamata már előzőleg megindult. Révész Imre 1945. július 7-én Bereczky Alberthez írt levelében arról számolt be, hogy csak Tiszántúlon 30 körül jár a rendőri, vagy népbírósági eljárás alá vont lelkészek száma, akik pedig bűntényt nem követtek el.4 Ordass Lajos bányakerületi evangélikus püspököt 1948. szeptember 8-án, Mindszenty József esztergomi érseket azév december 26-án letartóztatták és elítélték, stb. Az etikai és szellemi téren okkal megszerzett tekintélynek egyházpolitikai súlya nem maradt, mert á legfelső egyházi vezetés a Párt határozatait, ill. egyes funkcionáriusainak önkényes kívánalmait végrehajtotta. Kedvező esetben annyi védelmet nyújtott, hogy a kiszemelt áldozatokat fenyegetésekkel önkéntes távozásra szólította fel, bár izolálásukról gondoskodott. .Az adott politikai hatalom önmaga számára mindenkitől a teljes függőséget igényelte. Megkövetelte a fenntartás nélküli szervilizmust. Autonómiát, vagy csak önállóságra való törekvést nem ismert el, az önálló exisztenciákat ezért felszámolta. így volt ez az egyházon belül is, miközben kifelé a teljes szabadság látszatát mutatta és mutattatta. Jól tükrözi a helyzetet a Konvent elnökségének Rákosi Mátyáshoz 60. születésnapja alkalmából küldött köszöntő távirata: „...igaz tisztelttel kifejezzük Önnek nemzetünk bölcs vezetőjének a magyar református egyház őszinte háláját és nagyrabecsülését... Köszönjük, hogy a Magyar Népköztársaság biztosította vallásunk szabad gyakorlását, hogy gyülekezeteinkben szabadon szól az evangélium s hogy kormányunk bőkezű anyagi támogatást nyújt egyházunknak.”5 Nem pusztán a mégoly jogos kritika sem juthatott szóhoz, hanem a feltétlen függőség jegyében megindult az importált forgatókönyv előírásainak végrehajtása elvi és gyakorlati téren egyaránt. Ezért kerültek előtérbe a személyi kérdések. Nem mintha a hatalom eleve és véglegesen megbízott volna bárkiben is. Mindenkit a gyanakvás légköre vett körül. Esetről-esetre keresni kellett azonban a pillanatnyi érdekeknek megfelelő olyan személyeket, akikről feltételezni lehet, hogy engedelmes és alkalmas eszközök lesznek. Hiteles bepillantást nyújt a rendszer mechanizmusába Kiss Roland egyházkerületi főgondnoknak, a Konvent világi elnökének 1956. október 31-én kelt lemondó levele: „... ma már én is szabad vagyok. Azt tehetem amit akarok. Még lemondhatok az egyházkerületi főgondnokságról is, amit nem a magam akaratából vállaltam 1949-ben és máig megtiltották, hogy lemondjak erről... 1948 nyár elején Pozsonyban tárgyaltam határ-ügyekben, mikor Rákosi telefonon hazarendelt és közölte velem, hogy Bereczky lesz a dunamelléki püspök én pedig a főgondnok. Utasított Bereczky támogatására avval, hogy Bereczky ellenjelöltjeivel beszéljek, ne vállaljanak jelöltséget... A főgondnoki székfoglaló beszédemet Rákosi előzetesen bekérte tőlem... 1949-ben esedékessé vált a tiszántúli püspökség betöltése, helytelennek tartottam azt Péterrel 4 Révész Imre: Vallomások. Teológiai önéletrajz és válogatott kiadatlan kéziratok 1944-1949. Szerk. Barcza József. Bp. 1990. 81-83. 5 RE 1952. 5. sz. 1. 174
