Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)
AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Összefoglalás
ÖSSZEFOGLALÁS magyarországi reformáció során az új egyházi élet megszerveződése a tekintélyes világiak közreműködésével történt, és mint patrónusok (földesurak, városi magisztrátus) befolyásuk érvényesült az egyházkormányzat területén is. A helyi, gyülekezeti irányításban a községi és városi tanácsok - zürichi népegyházi mintára is - természetes módon vállalták fel az egyházkormányzás rájuk eső részét. A magasabb egyházi testületekben azonban a kormányzás jogában és közvetlen gyakorlásában a világiak nem részesedtek, hanem kizárólag a lelkészi elemből kiemelkedő vezető tisztségviselők. Közöttük is legfontosabb az esperes és a püspök. Az esperes általában a kisebb területi egységek kormányzója volt, a püspök viszont a több esperességet magában foglaló nagyobb területi egységeknek állott az élén. Ez a két hatáskör kezdetben még nem különült el mereven egymástól, hol mellé-, hol alárendeltségi viszonyban álltak egymással, s valószínűleg innen van, hogy a püspök a legtöbbször esperese is volt annak az egyházmegyének, amelynek területén szolgált, egészen a XVIII. századig.1 (Ezt a modellt követték a tiszán- inneniek is az egységes kerület megalakítása során, majd hamar meg is váltak tőle. Nyílván azért, hogy kihangsúlyozzák az esperesi és püspöki tisztség közötti különbséget). Ez a hierarchikus berendezkedés - amit Révész Imre római örökségnek tart - a tiszáninneni részeken megrekedt az esperesi tisztnél, s a két hatáskör - esperesi és püspöki - egybefolyt, sokszor a két elnevezés is, bár inkább a senior (esperes) volt használatos. A püspöki hatáskört bíró tiszáninneni esperesek, mivel egyházkormányzói befolyásuk szűkebb földrajzi területre terjedt ki, s az egyházmegyék uniójában egyensúlyként hatott az esperesi kollégium, amely a túlkapásokkal szembeni védelemre is szolgált, valamint a politikai hatalmasság közvetlen befolyásának hiánya következtében, korántsem rendelkeztek olyan hatalommal, mint mondjuk az erdélyi püspök Geleji Katona István, vagy akár a tiszántúli Hodászi Pap Lukács.1 2 Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szatmárnémeti zsinat ajánlotta a tiszáninnenieknek a püspökválasztást, I. Rákóczi György fejedelem pedig kifejezetten kívánta. Amikor pedig itt püspököt választottak, s 1 Révész Imre: Magyar református egyháztörténet... i.m. 197. 2 László Dezső: A magyar református lelkipásztor a történelemben. Kolozsvár 1993. 34. 81
