Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Üldözött superintendens?

során a püspök egyértelműen kinyilvánította azon álláspontját, hogy az egyház vezetésében nincs helyük a világiaknak, sőt, a tapasztalható zűrzavar okát „...világi uraink ellenmondásaiban s hívatlan ellenszegüléseikben kelletik keresni".1 Általános vádként fogalmazza meg a világiak visszaéléseit a lelkészek kárára: „Nem sóhajtozunk mi már azon rétek, földek, szőlők, tizedek, malomjogok elvesztése felett, melyek a minket kívülről nyomók birtokába estenek, hanem panaszkodunk csupán azok miatt, melyek saját hitfelekezetű s lutheránus uraink birtokában vannak, s visszaszerzésükhöz ily elnyomatott állapotunkban még csak reményünk sincs...Anélkül, hogy azt állítanánk, hogy a lelkipásztorokat nem érték az idézett szövegben feltüntetett sérelmek, óvatosan kell kezelnünk a püspök álláspontját. Leveleiben ugyanis túlságosan gyakoriak saját pénzügyi helyzetének panaszos felemlegetései, s annak is nyoma van, hogy hasonló természetű kérdések miatt a rimaszombati gyülekezettel is súlyos konfliktusba került.1 2 3 A „pénz körüli dolgok" azután más területen is viszálykodást szültek.

Láttuk fentebb, hogy az ágens tartásának pénzügyi alapjairól már a bodrogkeresztúri konvent rendelkezett, amit a hernádnémeti ünnepélyes értekezlet is megerősített. Az úrvacsorái alkalmakon meghirdetett külön „közperselyt" rendelték erre a célra. Mocsáry Balázst - aki világi volt - választották az adományok „conservátorának", aki az esperesek közvetítésével kapta kézhez a pénzt. (Nem közvetlenül tehát a lelkészektől, hogy az esperesek ne érezzék magukat mellő- zöttnek ebben az ügyben sem!). A protestánsok sajátos helyzetében - csak egyéni sérelemmel lehetett az uralkodóhoz fordulni vallási ügyben - az ágens szerepe igen fontos volt, hiszen ő képviselte saját személyében a gyülekezeteket. Ebben a helyzetben szinte csak a szüntelen kérvényezés mutatkozott járható útnak, ami költségekkel is járt. Vay Ábrahám így fogalmazta ezt meg: „...elkerülhetetlenül szükséges, hogy unos-untalan instállyunk, mellyis költség nélkül nem folyhat".4 Szentgyörgyi Sámuel borsodi esperesként kezelte az ágensi pénzeket. Álláspontja azonban az volt, hogy nem feltétlen szükséges azokat teljes egészében az ágentura fenntartására fordítani. Ezen a

1 SpF 1863. 436.

2 U.o.

3 SRKLt. A.VI.1679./I. Komapénzen, malom tó jövedelmén stb. vesztek össze botrányosan.

4 Uo. A.V.1130.

64