Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Az egyházkerület kormányzása a Carolina Resolutiok előtt

lenni, közülünk egyik senior legyen egy praeses és director causarum proponendarum, mely a püspökséghez oly közel jár, hogy igén kicsiny vagy talán semmi különbség nincsen köztök". Az esperesi kollégium ezen elgondolását a sárospataki közzsinat meg is erősítette 1648. június 20-án.1

Természetesen a bibliás öreg fejedelem jól tudta, hogy az így körülírt tisztség igen messze van az őelőtte például álló erdélyi vagy tiszántúli superintendensi hivataltól. De nem adatott már számára idő a további polémiára, mert 1648. október 11-én meghalt. Halálával a tiszáninneni részek története is más irányt vett.

Ki időt nyer, életet nyer - a tiszáninneni esperesek válláról lehullott a püspökválasztás terhe. Amit pedig a sárospataki zsinaton elhatároztak, semmilyen új gyakorlatra nem kötelezte őket. Hiszen a nevezett zsinat nem tett mást, mint rögzítette a már korábban is létező gyakorlatot, amint ennek egyik példáját fentebb ismertettük. Ha szükség volt rá, az egyházmegyék esperesei együtt léptek fel ezután is egy-egy közös erőfeszítést kívánó ügyben. A borsodiak 1660-ban kérték a zempléni egyházmegye segítségét, mert egyik lelkészüket letartóztatták szűz Mária gyalázásának vádjával. A közös fellépéstől remélték az ügy jóra fordulását. Ugyanakkor kérték a támogatást Tornai Pap István tiszántúli püspökkel szemben, aki pártját fogta egy, a fegyelmi eljárás elől a Tiszántúlra távozott, borsodi lelkésznek, jellemző a zempléniek támogató állásfoglalása, amely újabb adalékot szolgáltat a tiszáninneni seniorok szuverenitását illetően: „Tornai uramnak penigh írjanak, hogy őkegyelme akárki instantiájára ne vegyen magának annyi authoritást, hogy az itt való Senior okát piron- gassa".1 2 Kétség nem fér hozzá, hogy a tiszáninneni esperesek nem ismertek el fölöttük álló egyházi személyt.

Továbbra is jellemző volt, hogy az unió csak esetlegesen működött. Közös tanácskozásra évekig nem került sor, ezért időnként újítgatták a korábbi megállapodást. így 1665. február 12-én Liszkán a borsodi, abaúji és zempléni egyházmegyék „böcsületes" követei megjelentek és „kegyelmeknek jelenlétekben az Dioecesisek között ennek előtte 1646. esztendőben a tokaji generális synodusban megerősíttetett, de immár alkalmas időiül fogva megszakadott unió megújíttatván, bizonyos punctumokban kívánta T(isztelendő) Tarczali Pál úr, a

1 Az esperesek levele Rákóczi Györgyhöz: SpF 1857. 471-473. A sárospataki zsinat végzése: Uo. 1859. 481-482.

2 SRKLt. Protocollum Kgg.1.3. 297.

16