Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - III. A reformátorok az egyházi énekről - b.) Kálvin János az egyházi énekről

„Nem kétséges, hogy Isten dicséretében a szenvedély tüzességét és forróságát fejezi ki ezzel a verssel, amidó'n megparancsolja, hogy evégből zeneeszközök alkalmaztassanak, mert nem akarja, hogy a hívők bármit is elmellőzzenek, ami az emberek érzését és értelmét Isten dicséretének éneklésére lángra lobbantsa. Mert jól lehet Istennek nevét tulajdonképpen csak beszéddel lehet tisztelni, mégis ezeket a segédeszközöket nem hiába adta nekik, amelyekkel a hívők magukat jobban szokták serkenteni, különösen, amikor a régi néphez szól. Ugyanis nekünk különbséget kell tennünk, hogy mindazt amit \alaha a zsidók számára elő volt írva, azt válogatás nélkül magunkra ne vonatkoztassuk. Semmi kétségem ugyanis afelől, hogy a cimbalmot verni, citera és hárfa mellett énekelni és a zenélésnek minden faja, melyekről oly gyakorta esik szó a zsoltárokban a törvényes nevelés része volt: az ünnepélyes templomi kultuszról beszélek. Mert ha a hívek ma is zene eszközzel vidámítják meg magukat, azt tartom, hogy ezt nekik úgy kell alkalmazniuk, nehogy Isten dicséretéből saját vidámságukat elválasszák: de midőn szent összejöveteleiket végzik, úgy vélem a zeneszerszámok semmivel sem illenek össze jobban az Isten dicsőségének éneklésével, mintha valaki füstölőket, a mécseseket és a törvény más hasonló beárnyékolóit hozná vissza a használatba. Tehát ezt mint sok -mást, a pápisták ostoba módon átvették a zsidóktól. A külső pompának hódoló embereket gyönyörködteti ez a zenebona, de Istennek jobban tetszik az egyszerűség, amit nekünk apostola által ajánl. Mert Pál apostol az iKor. 14,1 ó verse szerint csak azt engedi meg, hogy a hívek Istent a nyilvános gyülekezetben csupán ismert nyelven áldják. Az emberi hang mégha mindenki nem is érti meg, nyilván fölötte áll a halott szerszámoknak. Mit mondjunk tehát az olyan énekről, amely csak hiábavaló hangokkal verdesi az ember fülét. Ha pedig valaki azt az ellenvetést tenné, hogy a zene legalkalmasabb az emberi lelkek felgerjesztésére, azt én is elismerem, de mindég félnünk kell, nehogy romlás csússzon be, mely mind Isten tiszta tiszteletét megrontja, mind pedig az embereket babonával hálózza be. Továbbá amidőn erre a veszélyre a Szentlélek nyíltan figyelmeztet Pál szája által hozzáteszem, hogy az ott elhangzott tanításnál továbbmenni nemcsak meggondolatlan buzgóság, hanem istentelen nyakasság is."

Káhin másik nyilatkozata az egyházi énekről szól. A zsoltárokhoz írott előszava a legbeszédesebb bizonyítéka annak, hogy Káhin szerette az éneket és megbecsülte. Teljes egészében idemásoljuk Dr. Révész Imre fordításában:

„Kálvin János a keresztyéneknek, mindazoknak, akik szeretik az Isten Igéjét, köszöntését küldi. Nagyon kívánatos és fölöttébb szükséges dolog, a keresztyén világban, hogy mindenegyes hívő ott ahol lakik, állandó köquae et purum vitiet Dei cultum et homines superstitione illigit. Porro quum de periculo nos deserte spiritus sanctus admoneat per os Pauli, ultra quam illic docemur progredi, non modo inconsederatum zelum, sed impiam pervicatiam esse dico.” Corp. Ref. UX. 324-25.p.