Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - III. A reformátorok az egyházi énekről - b.) Kálvin János az egyházi énekről

zösségben éljen az anyaszentegyházzal: tehát járjon el egyaránt a vasár­napi meg a hétköznapi összejövetelekre, amelyeknek feladatuk az isten tisztelete és szolgálata. Ámde ennek következtében hasznos és célszerű, hogy minden hívó' tudja és értse azt, ami a templomban szóval és csele­kedettel végbemegy, mert csak így nyerhet belőle lelki épülést és gyü­mölcsöket. Hiszen a mi Urunk, amikor megállapította, milyen rendet kell megtartanunk, midőn az Ő nevében összegyülekezünk, nem azért csele­kedte ezt, hogy pusztán szórakoztassa az embereket bizonyos látni és néz­nivalókkal. Ó azt akarta, hogy az istentiszteletből lelki haszna legyen az ő egész népének. Pál apostol is erről tesz bizonyságot, amikor azt rendeli, hogy mindaz, ami a keresztyén gyülekezetben történik, legyen mindenek közös épülésére. (iKor. 14,26}. Már pedig a szolga nem rendelné azt, ha az Urának nem lett volna a szándéka. Ez azonban csakis akkor lehetséges, hogyha megfelelő tanítást nyerve, mindazt meg tudjuk érteni, amit az Úr a mi lelki okulásunkra rendelt. Alapjában véve a mi vallásos összejöve­teleinken három ilyen dolog megtartását rendelte, s ez a három: az ő igéjének hirdetésére, a nyilvános és ünnepélyes imádság, meg az ő sák- ramentumainak a kiszolgáltatása. Ami a nyilvános imádságot illeti, ez kétféle lehet. Vannak olyan imádságok, amelyeket csak egyszerű szóval mondunk, másokat meg énekelünk. Ez pedig nem valami újabb kori ta­lálmány, hanem, amint a történelem bizonyítja, meg volt már az egy­háztörténetének kezdetétől fogva. Hiszen már maga Pál apostol sem pusztán az egyszerű élőszóval imádkozásra buzdít, hanem az éneklésre is. (Ef. 5,19,- Kol.3,16). És ezt csakugyan tapasztalatból tudjuk, mekkora ereje és hatalma van, az éneknek arra, hogy emberi szíveket Istennek még forróbban, még szenvedélyesebben buzgó segítséghívására és dicsé­retére indítsa és gerjessze fel. Arra magától értetődően nagyon is ügyelni kell, hogy az éneklés ne legyen afféle könnyedén csapongó, hanem le­gyen benne súly és fenség, amit Ágoston egyházatya mondja. Vagyis te­hát nagy különbségnek kell lennie az asztali és házi muzsika meg a zsol­tár között: amarra vigadnak az emberek, emezt pedig a szent gyülekezet­ben éneklik, Istennek és az Ő angyalainak színe előtt. Helyes ítélettel reméljük mindenki szentnek és tisztának fogja találni az éneklésnek azt a formáját, amelyet ebben a könyvben bemutatunk. Hiszen az egyszerűen alkalmazva van a lelki épülésnek arra a céljára, amelyről már szóíottunk. Igaz, hogy az éneklés léleképítő munkája nem szorítható pusztán csak a templom falai közé. Odahaza is, meg még künn a mezőn is ösztön és eszköz lehet számunkra az ének, hogy dicsérjük Istent, szívünket hozzá emeljük s az Ő erejéről, jóságáról, bölcsességéről és igazságos voltáról el­mélkedve megvigasztalódjunk. Hogy pedig erre mekkora szükségünk van, azt jóformán ki nem lehet beszélni. Először is nem ok nélkül buzdít ben­nünket oly odaadóan a Szentlélek a Szentírás által, hogy örvendezzünk Istenben és hogy minden egyéb örömünknek ez legyen a valódi célja. Tudja ugyanis a Szentlélek, mekkora bennünk a hajlandóság a hiábavaló örvendezésre. Természetünk folyvást arra von és csalogat bennünket,

Next

/
Thumbnails
Contents