Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - II. A Szentírás az egyházi énekről - b.) Az Újszövetség az egyházi énekről

száj külső hangja. Bár ez nem úgy értelmezendő, mintha azt parancsolná, hogy' ki-ki magában belül énekeljen, hanem mindkettőt össze kell kapcsolni, csak a nyelvet meg kell, hogy előzze a szív.”25

Kálvinnak fent idézett szavai és Wemer Bieder26 exegézise alapján e bibliai Ige a következőket tanítja az énekről: A gyülekezet a szeretetet az Isten békességét az Isten beszédéből nyeri, abból a beszédből, meh et ma is szól Szentlelke által szolgáin keresztül. Krisztusnak ez a beszéde hatalom és tett, amely bennünk akar lakozni. Nemcsak a hangja és külső tényezője akar lenni életünknek sok más tényezője mellett egy, hanem afölött akar uralkodni. Gondolatainkat akaija kormányozni. Be akar plántálódni az emberi szívben.

Istennek ez a beszéde pedig gazdagon, nem szűkösen akar bennünk lakozni. „Nem mi magunk leszünk gazdagok, mi mindég szegények leszünk lélekben (Mt. 5,3), Krisztus beszéde gazdag." Az önmagában gazdag Ige el akar tölteni minket minden gazdagságával. „Mivel pedig Isten az Ő egész teljességével Krisztusban vett szállást. Isten az Ö Krisztusa által egész teljességével bennünk akar lakozni, ez pedig egyedül Krisztus Igéje által történik. Isten úgy lakik bennünk, hogy Krisztus által Igéjét nekünk szólja.” Az embert a benne lakozó Ige bölccsé teszi. Nem excentrikus rajongó lesz az ilyen, hanem a legnormálisabb ember, aki a többitől abban különbözik, hogy7 bölcs. „Bölcsesség alatt az isteni összefüggésekbe való bepillantást értjük, melyet nekünk Krisztus Igéje tár fel.” A bölcsesség adatik. Isteni ez a bölcsesség, „az isteni kijelentés szent összefüggésébe pillant be az”, akinek szívében Krisztus Igéje lakozik. Isten azonban nem azért vett Igéje által szállást, hogy mi saját magunknak éljünk, a kapott adományokban gyönyörködve, hanem hogy egymásért és egymásnak éljünk: egymást intsük és tanítsuk! Feltűnő, hogy Pál apostoltól a levél 1,28 versében először említi az intést, s csak utána a tanítást, hasonlóképpen itt is. Mi hajlandók lennénk fordítva elgondolni a két fogalom közötti összefüggést: először a theoria, azután a praxis. Az apostolnak más a véleménye. Az evangélium nem elmélet, hanem sokkal inkább egy intő felhívás (Mahnruf). Mivel lehetetlen, hogy a nekünk ajándékozott Ige bennünk megmerevedjen, a belénk plántált Ige elszáradjon, mindenkinek az a kötelessége, hogy a proklamációt másoknak továbbadja, a lázadó fíakat engedelmességre intse és a király akaratára őket megtanítsa. Az ilyen természetű intés és tanítás azonban nem csupán a beszéd, hanem az énekelt Ige által is történik.” Az intésnek és

25 Non restringit Christi semonem ad has species, sed magis significat usque ad aedificationem debere esse compositos omnes nostros semones út etiam qui hilaritati serviunt, nihil sapiunt vanum. Atsi dicere: Incredulis ineptam hanc oblectationem relinquite quam ex ludicris et nugatoriis iocis ac facetiis capiunt. Vestri autem sermones non severi modo, sed etiam laeti et hilares, utilitatem aliquam contineant. Pro obscoenia illorum cantilenis aut saltem parum modestis et gravibus, docent vos hymni et catica, quae resonent laudem Dei. „Canantes in cordibus.” Hoc ad affectum pertinet. Nam sicuti alios incitare, ita etiem ex corde canere debemus, ne sit externus duntaxat oris sonus. Quamquam non ita accipiendum est, ac si unumcumque sibi intus canare juberet: sed utrumque vult conjungi modo corda linguas praeant,” Corp. Ref. LXXX. 124-125.p.

26 Dr. Werner Bieder: Brief an die Kolosseer. Zürich, 1943. 225-40.

20