Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - II. A Szentírás az egyházi énekről - b.) Az Újszövetség az egyházi énekről

apostol, hogy csak értelemmel énekelni ismét egyoldalú és helytelen. Mindkettővel kell énekelni: szívvel és értelemmel! Szívvel, azaz a benső melegségét hozzáadni az értelmes szavakhoz, szívünk melegségével kell átforrósita- ni értelmes szavakban foglalt gondolatainkat és így Istennek átadni. Nem a magunk örömére és dicsőségére kell énekeim, hanem az Isten dicsőségére. Az ének is beszéd a kifejezés eszköze. A beszédnek az énekre való átmenetele folyékony, míg azonban a beszédben a hangsúly az értelmi mozzanaton van, addig az énekben az értelmi és érzelmi tartalom egyensúlyban van. Kálvin János erről a versről azt írja: ..Mivel pedig ennek a világnak fiai. hogy magukat megvidámítsák bőségesen szoktak inni, egy ilyen testi vidámsággal egy más szent vidámságot állít szembe, mellj el bennünket Isten Szentlelke vidámít meg. És felsorolja ennek a fentebbivel ellentétes hatását is. Mit szül a részegség? Kicsapongó pajzánságot úgy, hogy az emberek mintegy kivetve a zablát esztelenül tombolnak. És mit szül a lelki vidámság midőn áthat bennünket? Himnuszokat, zsoltárokat és Isten dicséreteit, s hálaadást. Ezek valóban kellemes és szeretetreméltó gyümölcsök. A Lélek szó itt a Szentiélekben való örömöt jelenti. A megtöltekezni, beteljesedni szóban célzás van a bőséges ivásra, hogy így határozottabb legyen az ellentét. Saját magunknak beszélni „magunkban beszélgetni7’ helyett áll. Ugyanis nem azt parancsolja, hogy egyesek önmagukon belül énekeljenek, mert amint később hozzáteszi „énekelvén szivükben” annyit jelent, mintha ezt mondaná: szívből, nemcsak nyelvvel, mint a képmutatók teszik.”'4

c.) „ Krisztusnak beszéde lakozék bennetek gazdagon minden bölcsességben. tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. ” (Kol. 3,16) Kálvin János így magyarázza ezt az Igét: „Krisztus beszédét nem korlátozza csak ezekre a formákra, hanem inkább azt jelenti, hogy minden beszédünknek annyira az építést kell szolgálniok, hogy még azok a beszédek se legyenek hiábavalók, amelyek a vidámságot szolgálják. Mintha csak azt mondaná. hagyjátok a hitetlenekre azt a balga kedvtelést, melyet vidám és szórakoztató dalocskákból és nótákból merítenek. A ti beszédetek pedig nemcsak a komoly, hanem az örvendező és vidám beszédek is tartalmazzanak valami hasznot. Fajtalan vagy kevésbé tisztességes és komolvtalan énekek helyett tanítsanak titeket a himnuszok és az énekek, amelyek Isten dicsőségét visszhangozzák. Énekelvén szívetekben - az érzésre vonatkozik. Mert amint másokat feltüzelni, úgy szívből is tartozunk énekelni. Ne legyen az csupán a 24

24 Quia autem út se ad hilaritatem invitent, largius potare solent filii huius saeculi: eiusmodi laetiae carnali sanctam aliam apponit, qua nos spritius Dei exhilaret. Et huius quoque effectus superiori contrarios recenset. Quid gignit ebrietas? Dissolutam proter/iam, út quasi excusso fraeno indecenter homines exsulttent. Quid spiritualis laetitia, quum ea perfusi sumus? Hymnos, psalmos, laudes Dei, gratiarum actiones. Hi sunt vere iuctmdi fructus et delectabiles. Spiritus hic significat gaudium in spiritu sancto. In verbo implemini allusio est largiorem potum ut sit obliqua antitheis. Loqui sibi ipsis, pro inter se. Neque enim singulos intus sibi canere iubet. Nam quod postea subiicit canentes in corde, perinde valet ac si dixisset: ex corde, non tantum lingua ut hvpocritae faciunt. Corp. Ref. LXXDC. 220-22 l.p.