Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 5.) Az egyházi ének szövegével és dallamával kapcsolatos követelményekről

A szentimentálizmusnak az egyházi énekben való jelentkezéséről hosz- szabb tanulmányt írt Jakobus Wiedermann. Tanulmányának gondolatmenete ez:309

Az ember természettől fogva szentimentális. Még az sem tudja magát hatása alól kivonni, aki a szentimentális hangulatnak félrevezető varázslatát átlátja. Az emberek szeretik magukat hangulatba ringatni. Miért nem elégülhet ki az embernek ez a vágyakozása az egyházi énekben is? A szentimentálizmus is rejt magában értéket. Ez igaz, azonban a szentimentális giccs túlnyomó az életben. A giccs úgy megrontja az életet, mint a gyomrot a túl sok édesség. Megtűrhető a jó értelemben vett szentimentálizmus világi dolgokban és énekekben, de ott ahol hitről van szó, nem. Az egyházban, ahol Isten Igéje prédikáltatik, ahol a legyőzéséről, örökéletről, feltámadásról van szó, a szentimentálizmus elvesztette minden jogát. Itt veszéllyé is válik, mert az embert félrevezeti. „Az Isten előtt a vallásos hangulat, mint hiábavalóság jelentkezik." (57.o.) az Isten termé- szetszerüségünkből akar megváltani. „A szentimentális vallásos énekek oly mértékben fokozzák a vallásos gyönyört, hogy az a keresztyéni komolyságot lefojtja.” (57.0.) A szentimentálizmus valótlanság, ezért erkölcstelen. Minden reálisan és egészségesen gondolkozó ember ilyennek ismeri meg. A szentimentálizmus nem bűn, de semmi köze a lélekhez, még kevésbé a Szentlélekhez. „A szentimentálizmus elhomályosítja a szellem tisztaságát.” (59.0.) „Minden kelkigondozó tudja, milyen lehetetlen dolog egy szentimentális emberen segíteni.” A legrosszabb pedig az, ha a vallásos szentimentálizmus a hit helyett uralja az ember életét. Ezért veszélyesek az olyan énekek, melyek a természettől fogva emberben levő szentimentaliz- must felerősítik és támogatják.

A szentimentálizmus javára felhozzák, hogy egy gazdag érzésű élet szentimentálizmus nélkül nem gondolható el, s a vallás, mely főképpen kegyes érzéseken nyugszik, nem nélkülözheti azt. „Az élet poetikus mezején van bizonyos jogosultsága, de soha sem ott, ahol Istennek az ember felé irányuló igényéről van szó.” (59,o.) A felelet arra, hogy miért nem szabad a szentimentalizmust ápolni az egyházon belül, egyszerűen ez: az az atmoszféra, amit a szentimentálizmus teremt, nem biblikus. „Aki az Istennel komolyan találkozik, nem esik örömmámorba, nem kerül egy lelki „Hochglanzstimmungba”-ba sem egy félig asszonyi, félig édeskés fájdalmasan jóleső állapotba, hanem akkor az ember elhallgat és csendesen szól, mint Mózes, ki elfedte az ő orcáját és nem mert az Istenre tekinteni, mert félelem töltötte el. „Az egyház igazi énekei sohasem festenek lelki és vallásos hangulatot. A biblikus ember nem magáról beszél, hanem az Istenről. A biblikus ember éneke maradéktalanul Istenre mutat. „Isten Igéje és tette az ember igazi és szentimentálizmustól mentes dicséretének az alfája és ómegája. Isten Igéje nem teszi az embert szentimentálissá, sőt megakadá309 Prozódia és ritmus az énekeskönyvünk verseiben. Előadás az Új énekeskönyv felé c. k.-ben. Debrecen, 1943. 23.

138