Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 5.) Az egyházi ének szövegével és dallamával kapcsolatos követelményekről

táns zeneszerzőnek alkalmat adott arra, hogy a dallamról, mint koráiról beszéljen.

Ekkor még a korái név az egész éneket, tehát a szöveget és a letétet együtt jelenti. De nincs messze az idő. amikor a négyszólamú karkönyveket „korálkömveknek'’ nevezik, ez pedig a 18. sz.-ban következett be. A korái most jelenti azt a könyvet, amit a kórus, vagy a kóruson az orgonista használ, s emellett ott van énekeskönyv, amit a gyülekezet használ. Hogy a korái megjelölést nem csupán a többszólamú dallamfeldolgozásra, hanem magára a dallamra is átvitték, ennek kettős oka volt. Az egyik az, hogy a 18. sz. folyamán az énekeskönyvben a zenei (dallam) részt elhanyagolták, még pedig oly mértékben, hogy ha valaki a dallamot meg akarta ismemi, elő kellett vennie a korálkönyv'et. Ez utóbbiból lassanként eltűntek a középszólamok, ezeket a basszus fölé írt számokkal jelölték úgy, hogy a korálkönyvben az ének dallamán kívül csak a basszus szólam volt megtalálható. A másik ok abban a hasonulásban keresendő, amely a protestáns ének ritmusában bekövetkezett. Ennek magyarázata egy reakcióban keresendő. az egyházi énekeink ugyanis népénekek voltak, népdalok, vagy dallamaik népi dallamok, az egyházi ének története azt mutatja, hogy az egyház éneke és a divat között szoros kapcsolat van. A 17. és 18. század folyamán az olasz befolyás alatt álló opera- és koncert-zene az egyházon belül is éreztette hatását. A 17. század második felében igen sok ária-szerű éneket írnak. A népdalt, mint mintát elvetették, voltak olyan énekek, melyek láncszerű formát öltöttek, sőt a régi egyházi énekdallamokat is az új divat szerint alakítják át. Pl. „Ein feste Burg” magvas és jellegzetes dallamát 3 ütemű, táncrahívó ritmusba írták át (Choralbuch von Bronner, 1715). Ez az eljárás váltotta ki a reakciót, s ez oly mérvű volt, hogy az egyházi énekkel szembeni felfogás a másik végletbe lendült át, nemcsak megfosztották ugyanis minden divatostól a dallamot, hanem magától az ősi népdal dallamától is. És az eddig ritmikus népdalszerű dallamot a katholikus korái mintájára formálták. így' a népének áldozatul esett a korái leple alatt meghúzódó józanságnak, ezzel megpecsételődött az egyházi népének sorsa, tényleg korái lett, ellentétben a benne gyökerező lényeggel (népének, népdal). Ezt a folyamatot nagyban elősegítette az is, hogy e korban a népdallal s így a népénekkel szembeni érdeklődés teljesen eltűnt. A 18. és 19. sz. zeneszerzői kevésre becsülték a népdalt. Ennek a fejlődésnek utolsó állomása az, amikor többen kijelentették, hogy a protestáns korái azonos a Gergely- féle korállal, vagy’ legalább is kései virágzása annak. Sőt voltak olyanok is, akik azt mondogatták, hogy' a protestáns korái sincs az ütem és a ritmus törvényszerűségének alávetve. A 19. sz. első felében kezdik belátni a zenei szakértők, hogy a sivár koráléneklés a gyülekezeti ének teljes pusztulását jelenti, s kezdik felfedezni a régi énekek eredeti formáját és azt, hogy azok tulajdonképpen ritmikus népénekek voltak, s ezzel a felfedezéssel indul meg az egyházban a mind jobban erősödő követelmény, hogy a koráit eredeti formájára állítsák vissza.