Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 3.) Az egyházi ének hitvallásszerűsége
tanítás rendszere is, amihez mint zsinórmértékhez szabjuk az ének mondanivalóját, tartalmát. Ha kettő egymással megegyezik, akkor az ének jó, hit- vallásszerü. Ha az ének eltér a hitvallás tanításától, té\ian terjesztőjévé és hamis tan hirdetőjévé válik. Ha az ének, mint láttuk a Szentírástól szakad el, megszűnik prédikáció lenni, ha a hitvallástól: megszűnik egyházi ének lenni. A hitvallás azonban nem tangyűjtemény a szó igazi értelmében, hanem az egyház cselekménye. A hitvallást akkor értjük meg helyesen, ha benne tettet látunk.276 A hitvallás egy jel. Jele annak, hogy az egyház él és élete öntudatos élet. A hitvallás továbbá mindég Jézus Krisztusról való hitvallás, hogy t.i. Ö az Úr! A hitvallás mindég az engedelmesség kérdése és benne a feleletről van szó. A kérdést maga Jézus Krisztus teszi fel: „És te kinek mondasz engem?” A hitvallás eben a vonatkozásban nem valami hűvös és közömbös objektív igazság és tantételhalmaz, hanem szubjektív eleven erő. A hitvallás azt jelenti, mint Isten előtt állani. A hitvallásból árad a döntés feszültsége. Ha a hitvallásnak erre az utóbbi értelmére tekintünk, akkor az egyházi ének hitvallásszerűsége alatt nemcsak azt értjük, hogy az tanszerű, a hitvallás tartalmának megfelelő legyen, hanem azt is, hogy az egyházi ének a maga külső formájában és tartalmában alkalmatos ruhája legyen az egyháztag hitvallásának mint szubjektív cselekménynek. Az egyházi ének úgy lesz hitvallássá, ha a gyülekezet úgy veszi szájába, hogy annak tartalmára, gondolatára „igent” mond, ha nemcsak szájjal, de szíve teljességével is „benne van.” Az egyházi ének végső fokon akkor lesz hitvallássá, ha a Szentlélek munkálkodik, mert a gyülekezet aktivitásának oka nem a gyülekezetben van, hanem a Szentlélek Istenben. Nem a gyülekezet hely ezi magát „in actu confessionis”. Egyedül a Szentlélek cselekedheti meg ezt a gyülekezettel és annak tagjaival. Az egyházi ének lényegében lévő dualizmusra ebben a vonatkozásban is rá kell mutatnunk. Az egyházi ének objektív' és szubjektív elemeire gondolunk. Az egyházi ének mint hitvallás objektív abban a vonatkozásban, hogy az egyházi hitvallásához kötött. A hitvallás jelenti ebben a vonatkozásban az elfogadott tant, azt a raconális elemet, ami érthető, ami magyarázható, sőt vitatható. Objektív az egyházi ének ebben a vonatkozásban, mert egy tanrendszerhez kötött, és mert azzal ellentmondásban nem állhat. De amint a hitvallás lényege nem az ésszerű tantétel, hanem az a személyes döntés, amellyel elfogadom, az a tett és cselekvés, amellyel mellé állok, éppen úgy az egyházi ének nem hitvallásszerü, ha benne csak a hitvallás igazságai té- telszerűen, a leglogikusabb rendszerezett formában zsúfolódnak össze, ha nincs meg a személyes szubjektív formája, ha nincs átszőve azzal a szubjektív elemmel, amely egy'edül áll közel az emberhez és amely egyedül képes megfogni és megragadni. A szubjektív elem alatt azt érjük, hogy az eleven kapcsolat-teremtés lehetősége az ember és a gyülekezeti közösség felé adva legyen magában az énekben. 276 Barth Károly: Das Bekenntnis der Reformation u. unser Bekennen. München, 1935 Theol. Ex. Heute. Haft: 29.
