Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 2.) Az egyházi ének imádság
toskodjék ebben a szolgálatban akár ének, akár beszéd által, hiszen a nyelvünk különösképpen arra teremtetett, hogy az Isten dicséretét szólja és di- cséije. A legfontosabb szerepe azonban azokban a nyilvános könyörgésekben van, amelyek a hívők gyülekezetében tartanak, amelyeknek a céljuk, hogy Istent, aki egy lélekkel és ugyanazon közös hittel tisztelünk mindnyájan egy szóval és úgyszólván egy szájjal együttesen magasztaljuk is éspedig nyilvánosan, hogy' kölcsönösen mindnyájan ki-ki az ő atyjafiától hallja a vallástételét és felbuzduljon annak példájából.266 A fennhangon elmondott gyülekezeti imádság és az egyházi ének, mint imádság között azonban nagy különbség van. Miben van ez a különbség? Kálvin János fenti tanítását megszívlelve és azt továbbvezetve, találunk feleltet. A gyülekezeti imádságot a lelkipásztor fennhangon mondja, a gyülekezet gondolatban kíséri és együttmondja magában a lelkipásztor hangosan mondott imádságát. Sok helyen zsong a templom az imádság szavainak utánamondása közben. Ebben a gyakorlatban a gyülekezet tagjai nem tudják hangjukat, nyelvüket Isten magasztalására felhasználni, melyekkel pedig Isten elsősorban azért ajándékozta meg az embert, hogy velük Őt magasztalja. A hangosan imádkozó lelkipásztor szavaira való figyelés fárasztó is, és az imádkozást egy' kissé az elméleti síkra tolja, de ez a gyakorlat sokszor száraznak és merevnek is tetszik. A lélek melegsége, a szív' forrósága és tüze, melyekről Kálvin is tanítja, hogy ezeket a nyelv nem tudja szavakkal kifejezni, de amelyek az imádság lényeges részei, kifejezetlenek maradnak. Pedig Isten előtt ezek kedvesek. Szereti hallani a lélek érzéseitől átitatott hangot. Az egyházi ének énekelt imádság és nemcsak ebben az értelemben van helye a gyülekezeti istentiszteletben, mert az ének dallama a közös imádság, a közös beszéd elmondásának lehetségesítője, hanem főképpen abban, hogy az értelem gondolatait, a szív forró és meleg érzéseivel áthassa, de amelyeket a nyelv kifejezni nem képes. olyan erő és forróság kell, hogy áthassa a lélek gondolatait, hogy az messze felül is haladja mindazt, amit a nyelv szavakkal ki tud fejezni/ 267 Ha Kálvin az imádság céljául azt tartja, hogy általa a lélek Istenhez emelkedjék, akkor az ének dallamában szárnyakat kell látnunk, amely szívünket viszi Isten elé. Az ének hangjegyein fölfelé száll és emelkedik a szív. Az egyházi ének, mint imádság teljességgel szubjektív. „Semmi kétség éppen a gyülekezeti ének képviseli nagy mértékben az evangéliumi isten- tiszteltben a kijelentés szubjektív valóságának a mozzanatát, azt az embert, aki a Szentlélek által annak elfogadójává lesz.”268 Az egyházi ének, mint imádság az én feleletem. Az imádság szubjektivitása még erőteljesebb, hiszen itt az egyházi énekben, hiszen itt a tartalom versben ölt formát. Az egyházi ének szubjektivitása alatt azt értjük, hogy benne mindannak helye van, amit az ember érzelemvilága magában foglal. Jogos benne mindaz, ami a szív tüzét, forróságát, a lélek hűségét, a ragaszkodás és a szeretet 266 267 268 Kálvin János: i.m. 108. f.i.h. Karl Barth: i.m. (Kirchenblatt... Jhg. 94. Nr. 10.) 114
