Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 2.) Az egyházi ének imádság

Valóban az egyházi ének imádság is, sőt annak jelentékeny része imádság. Azt az álláspontot azonban, amely az egyházi énekek közül azokat, amelyeket nem lehet elimádkozni, tehát amelyek prédikációs jellegűek, ki akarja dobni, merevnek és elfogadhatatlannak tartjuk. Szerintünk az egyházi ének prédikációs jellegű és imádságos jellegű énekeit vagy egy éneken belül is a két elem egymásmellettiségét vagy keveredését helyesnek és az egyházi ének lényegéből folyó szükségességnek tartjuk.

Mikor az imádság-énekről beszélünk, ilyen énekekre gondolunk:

Magasztallak én Téged Isten egeknek királyát, Hogy tőlem messze űzted A sötét éjnek homályát. Nem küldél rám betegséget, Sem egyéb ínséget, Épségben megtartottál,

E napra engem juttattál. (167. d.)

Jövel Szentlélek Ur Isten, Lelkűnknek vigassága, Szívünknek bátorsága,

Adjad minden híveidnek Te szent ajándékidat.

Jövel vigasztaló Szentlélek Isten (68. d.)

Az egyházi ének, mint imádság, felelet Isten megszólítására. Utal nemcsak arra a viszonyra, amely a megszólító Isten és a feleletet adó ember között elgondolható és lehetséges, hanem ki is fejezi ennek a viszonynak a természetét, hogy t.i. Isten és az ember nem egyenlő beszélőfélként áll egymással szemben, hanem Isten az Úr, az ember pedig a szolga. Az ember szolga voltára mutat feleletének imádság természete. Csak az imádkozó ember lát reálisan. Az imádkozó ember elismeri, hogy- Isten hatalma alatt él. Ebben a helyzetben magát nagyon szegénynek. Istent mérhetetlenül gazdagnak ismeri meg, olyannak, aki rászorul erre a gazdagságra, mert abból él. Az ember szűkölködő és szegény minden jóban „úgy hogy híjával van mindennek, ami őt az üdvösségre elsegítheti."256 Ha tehát segítséget keres, mely ínségéből megmentse, akkor ki kell lépnie önmagából, és egyebütt kell azt megtalálnia.2'7 A „hof’ kérdésre is felel Kálvin János, ahol az „egyebütt"’ realizálódik: „az Úr önszántából és készségesen önmagát ajánlja fel az Ö Krisztusában, akiben a mi nyomorúságunk helyett teljes boldogságot és a mi ínségünk helyett bőséget kínál nekünk, akiben feltárja előttünk az Ö mennyei kincseit, hogy teljes hitünkkel erre az Ő szerelmes Fiára tekintsünk...”258 Ez pedig nem egy tapasztalati ismeret, nem olyan, amelyre az idő múlásával szükségképpen eljut az ember, hanem hit-ismeret. „Ha pedig már egyszer a hit által megtanultuk ezt az ismeretet, hogy mindaz, amire nekünk szükségünk van, és ami magunkból hiányzik, megvan az Istenben és a mi Urunkban az Úr Jézus Krisztusban, ... akkor nincs más hát256 Kálvin János: i.m. 98.

257 f.i.h.

2,8 f.i.h.

112