Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - VITA. KORUNK KÁLVINISTA KEGYESSÉGE - Zalatnay István: A magyar református lelkiség jövője
Zalatnay István Ne akarjunk dogmatikai biztosítékokba kapaszkodva kiutat keresni, hivatkozva az egyház fennmaradásának isteni garanciáira! Egyháztörténetünk legújabb - és legutolsó? — korszakának hajnalán világos beszéddel zárta ki ezt a lehetőséget, a veszélyt — mármint a mandátum elvesztésének és a hamis teológiai vigasz keresésének veszélyét egyaránt — jól érzékelő elődöm, Németh Géza, amikor az alábbiakat írta (hangsúlyozom, 1989 nyarán): „A református egyház talán még nem halott, de már haldoklik. De miért van rá szükség egyáltalán, hogy legyen? Nem kívánok olyan teológiai választ adni, miszerint a »pokol kapui sem vesznek erőt« rajta, mert ez a jézusi ígéret a világegyházra vonatkozik. A történelem tud rá példát, hogy a világegyház egy-egy része bizony nyomtalanul eltűnt a térképről.2” E sorok leírása óta negyed évszázad telt el. Nem előrehaladt csak azóta agonizálásunk? III. Természetesen hosszan lehetne elemezni a jelenségeket, keresni az okokat. Öneszmé- lésünk igazi tétje azonban nem sokminden rossznak a kimondása, hanem csak eggyé; annak, hogy mi váltunk a legrosszabbakká, hogy mi vagyunk a magyar keresztyénség lelkileg legelesettebbjei, mi reformátusok. Ha ezt nem merjük kimondani, nincs jövő. Akkor olyasmikre fogunk mutogatni, amelyek valós tényezők, de elfedik a legfontosabbat: a kommunizmusra, a modern meg posztmodern szekularizációra, vagy még rosszabb esetben egyik vagy másik egyházi vezető személyes gyarlóságaira. Csakhogy mindez másokat ugyanígy sújtott. A mi igazi nyomorúságunk mélyebben van. Az egyház története végső soron valóban a lelkiség története. Nyomorúságunk oka saját lelkiségünk történetében rejlik — annak kisiklásában. Nemrégiben egy, a közéletben régóta magas pozícióban ténykedő, elkötelezett református egyháztag így fogalmazott: a református egyház a Kádár-rendszer utolsó feltöretlen zárványa a magyar társadalomban. Lehetséges ez annak ellenére, hogy éppen a mi lelkületűnk diametriális ellentéte annak? Nem annak ellenére — éppen azért lehetséges! Ismert, szörnyű kép a rabé, aki egy idő után szeretni kezdi brutális börtönőrét, sőt végül már azonosul vele, saját magával szemben is őt képviseli. A magyarországi református egyház ezt teszi negyed évszázada: azt tartja életben belül, aminek kívülről történt rákényszerítése mindenki másnál jobban meggyötörte. Az elmúlt negyed században létrehoztuk a mazochiz- mus egyházát. Ennek kimondása ma a változás legelső feltétele. IV. A legelső feltétel után azonban jön a még ennél is fontosabb: az, hogy elfelejtsük azt, amit végre-valahára kimondtunk. A ki nem mondott igazságban az a legpusztítóbb, hogy állandóan kimondódni akar, hogy folyamatosan magára irányítja a figyelmet: lelki rabtartóként nem engedi, hogy másról beszéljünk. Pontosan ez tapasztalható ma egyházunkban: az őszinte beszélgetések szinte mintha természeti törvény kényszeré2 Németh Géza: Miért fontos, hogy legyen magyar református egyház?, in Németh Géza: Miért fontos...az egyházi jövőkép?, Budapest, Erdélyi Gyülekezet, 2013, 243. 86 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 - 1
