Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 1. szám - VITA. KORUNK KÁLVINISTA KEGYESSÉGE - Zalatnay István: A magyar református lelkiség jövője

A magyar református lelkiség jövője

nek engedve, beletorkollanak egyes dolgok miatti keserű panaszkodásba, különböző haszontalanságok hol megrendült, hol felháborodott, hogy gúnyos sorolásába.

Az egyház megújulásának azonban csak pozitívum lehet az alapja, negatívum soha. A még oly jogos kritikára sem lehet jövőt építeni. Nem azt mondom, hogy ne vegyük észre a rosszat, ha az van szemünk előtt, hanem azt hogy ne az legyen a szemünk előtt, ne arra nézzünk. Szilárd akarattal fordítsuk másfelé tekintetünket. Hova? Isten felé! A keresztyén hit halála, ha az ember elsősorban magára figyel. Fölfelé kell néznie, hogy életben maradjon. Ezért kell elfelejteni azt, aminek valóban elengedhetetlen a férfias, tiszta kimondása — de nem kis dózisokba domesztikálva esetecskék lélekölően unalmas mantrázása.

Az Isten felé fordulás mindig konkrét mozdulatban ölt testet. Ha most valóban a vázolt démoni erőtérből való szabadulás a tét, akkor ez a mozdulat azt jelenti: mindenki figyeljen arra, ahogyan Isten magát neki ajándékozta. Élje meg azt a kegyességet, amelyben megszólíttatott, amelyben lelki otthonra talált.

De azt élje meg igazán! Váljon abban - igenis! — szélsőségessé! Ne árusítsa ki ezüstpénzért! Ne gyalázza meg nap mint nap! Ne akarja hozzáigazítani a realitásokhoz — a barakkrealitáshoz, a halálos ágy realitásaihoz! (Félreértés ne essék: idealizmus és realizmus elsősorban nem alkati kérdés; a mennyországban realistának kell lenni, a pokolban idealistának.)

Nem kell félni: nem tör ki a vitákból polgárháború. Hanem megtapasztaljuk a testbe visszatérő élet sokszor persze fájdalmas jeleit. Lesz valódi teológiai vita. Megmutatkoznak sajátos karizmák, szétosztódnak feladatok. Rákényszerülünk egyoldalúságaink belátására. Egymásnak feszülünk, és kemény csatákat vívunk. Sebeket - de gyógyítható sebeket — osztunk és kapunk. Egyszer és mindenkorra elfelejtjük a cinkos összekacsintásokat; és akkor kezd kitisztulni a fülünk, és meghalljuk a régen hallott hangot onnan felülről — a szánk pedig megtelik jóízű nevetéssel.

2017

1 Sárospatak: Füzetek 21. évfolyam 87