Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK PATAKRÓL - Vincze Tamás: Pataki bölcsészeti tanszékekről Pestre távozó tanárok a dualizmus korában
Vincze Tamás karának tudatos megalapozása, előkészítése folyt, a bölcsészeti tanszékek gyors szaporodása ennek az előkészítő munkának a jegyében történt. Patakon ilyen perspektíva nem volt, sőt, a meglévő akadémiai szakok sem éppen virágzó periódusukat élték. Mindhárom fent bemutatott tudós személyében értékes tanerő távozott a pataki főiskoláról. A kollégium tantestülete és az egyházkerület is tudatában volt annak, hogy olyan tanárokat veszítenek el, akik — ha tovább maradnak — még fontos tudományos eredményekkel, kiváló szakírói teljesítménnyel és magas színvonalú oktatómunkával emelik az intézmény hírnevét. Ebből a nézőpontból — a pataki főiskolának mint értékőrző és -teremtő közösségnek a nézőpontjából — valóban sajnálatosnak tartható a fővárosba költözött tanárok munka- és lakóhelyváltása. Mindhárman űrt hagytak maguk után. Fájó szívvel mondott le róluk a kollégium vezetősége, ez nemcsak onnan derül ki, hogy elmenetelükről meleg hangú sorokban emlékeztek meg, hanem onnan is, hogy a Sárospataki Lapokon még évekkel a távozásuk után is fel-felbukkan a nevük egy-egy hír kapcsán; pesti éveik alatt is érezhették, hogy Patakról figyelemmel kísérik a tevékenységület, egykori kollégáik számon tartották a fővárosba került patakiak sikereit, büszkék voltak rájuk. Bokor József és Székely György elhunytáról is tudósította az olvasóit a Sárospataki Lapok szerkesztősége, egy-egy rövid nekrológban tisztelegve emlékük előtt.46 Ilyen értelemben halálukig Patakhoz tartoztak. Ha nem a pataki főiskola szellemi rangját biztosító közösség nézőpontjából, hanem az egyes eltávozott tanárok nézőpontjából értékeljük az ősi kollégium elhagyását, akkor szükségszerűnek és felelősségteljesen meghozott döntésnek kell tartanunk mindhárom esetben a Patakkal való szakítást. Amennyit a pataki főiskola kínálni tudott számukra, az már részben instabil pozíciónak, részben szűk keretnek tűnt. Bokor esetében ugyan lett volna továbbra is működési tér Patakon, azonban olyan ívű pályát, mint amilyet Pesten befutott, a főiskola nem kínált számára. Azt az intenzív tudományszervezői, lexikonszerkesztői és szakmai közéleti tevékenységet, amelyet a fővárosban folytatott, Patakról lehetetlen lett volna kifejteni. Horváth „menekü- lésszerűen” távozott az akadémiai tagozatról (és egyben a nagyközségből), mert elje- lentéktelenedett az általa betöltött tanszék, és sejthető volt, hogy „elfogynak” előle a tanítandó tárgyak. Joggal érezhette, hogy nem lesz helye az akadémia struktúrájában. Hűtlenséget, hálátlanságot ezért is hiba lenne az ő esetében említeni, inkább bölcs előrelátásról, a helyzete józan mérlegeléséről, reális megítéléséről beszélhetünk. Az ugyan elképzelhető, hogy ha mégis marad, a főiskola a gimnáziumi tagozaton biztosított volna neki órákat. A pataki főiskola ilyen gesztusban megnyilvánuló lojalitásjutalmazó attitűdjére a XIX. században is volt példa. Székely György esetében részben hasonló motívumok játszhattak bele a távozásba, mint Horváthnál, hiszen olyan tárgyakat oktatott, amelyek a teológus- és a jogászhallgatók szemében a mellékes stúdiumok közé tartoztak. Az a tudat, hogy a diszciplínáit, amelyeknek ő szorgos és lelkes művelője volt, nem becsülik az értékük46 Bokor József elhunytáról itt olvashatunk: Vegyes közlemények, Sárospataki Lapok, XIII. évf., 24-25. szám, 1917. június 17-14., 194. Székely György elhunytáról pedig itt Vegyes közlemények, Sárospataki Református Lapok, XXIV. évf., 6. szám, 1929. február 3., 38-39. 144 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017 -4
