Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - VITA: ÖNGYILKOSSÁG - Kodácsy Tamás: Ott is jelen van!
Kodácsy Tamás OTT IS JELEN VAN! VITA: ÖNGYILKOSSÁG Az 1993-ban kezdett budapesti teológus évfolyamunk tíz százaléka lett öngyilkos. Az egyik kollégánk temetésén ott álltunk a koporsó mellett palástban. Évfolyamtársunk temetett, Isten Igéjét hirdette, a valóságban és a feltámadás reménysége alatt állva. Nyomasztó helyzet ez, amiből sokan menekülnénk, pontosan azért, mert mindez egy lelkésztársunkkal történt. Volt, aki palástban jött el; volt, aki eljött, de nem vett palástot; volt, aki csak táviratban tudott részvétet nyilvánítani. Lehet-e az életet hirdető közösségnek onnan elmenekülni, ahol valaki elmenekült az életből? A sírnál nagyon sokat jelentett a szülőkkel, a nagymamával való kézfogás. A családnak azzal a gondolattal is meg kellett birkózni, hogy fiuk abban az egyházban veszett el, ahol embereket hívott az életre. A jelenlét bátorítása volt az, hogy páran úgy búcsúztattuk el társunkat, mint aki lelkész volt, és nem csak „elbukott” öngyilkos. Igen, volt bennünk önvád, lelkiis- meret-furdalás, hogy mit tehettünk volna még, és miért nem vettük észre korábban, hogy bár kívülről úgy tűnt, hogy a szolgálattal minden rendben, de belül káosz rombolt. Lehet, hogy indokokat keresve magunkat is nyugtattuk, hogy velünk nem történhet olyan, mint vele. Ha lehet egyáltalán egy lelkész öngyilkosságában felelősséget keresni, akkor annak nem lehet célja a mutogatás, mert mindannyiunkat érint, mindannyiunk közös kudarca. De ne felejtsük, hogy a felelősséget azért sem lehet megragadni, mert a végső okot sohasem láthatjuk. Az öngyilkosság „magányos tett, végső mozgatórugói szinte mindig rejtve maradnak”.1 A bátorítást kellene jobban megélnünk úgy, mint sajátosan keresztyén magatartást. A bátorítás nem csak szolgálat, nem csak empátia, és nem is a Lélek gyümölcse (Gál 5,22). 1 Bonhoeffer, Dietrich: Etika, Ford. Visky S. Béla, Exit, Kolozsvár, 2015, 132. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 85
