Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: A református egyházjog - történeti megközelítésben
A református egyházjog - történeti megközelítésben egyesülése útján keletkezik, hiszen a jogi szervezettségben megjelenő egyháztagság nem vitásan Krisztus nevében, Isten Igéjének hallgatására, tehát a közös vallásgyakorlat céljából szerveződik egybe, de az is igaz, hogy a Krisztus nevében összejövök szabad választásuk útján gyűlnek egybe; amennyiben ezek az emberek szétválnak, meghalnak, ez a gyülekezet megszűnik, míg ilyenről az örök, megszüntethetetlen teológiai egyházfogalomnál természetesen nem beszélhetünk. Hogy miért mégsem egyesületek ezek a jog fogalma szerint? Szentpéteri Kun szerint azért, mert tagjaivá nem csupán önkéntes belépés útján lehetünk, a célja a tagok akaratától függetlenül, változtathatatlanul megvan, és fő vonásaiban ez jellemző szervezetére is. Szerinte az egyesületként megjelenése csupán látszat, amit az ad, hogy a kálvinista gyülekezet tagjai nem passzív tárgyai az egyház gondozásának, hanem cselekvő részesei az egyház működésének. Igen ám, de mi alkotja meg és működteti ezt a gondoskodó egyházat? Amennyiben elfogadjuk azt a tételt, hogy a látható és a nem látható egyház meg- különböztetendő ugyan, de szét nem választható, s mindkettő akár a mennyben, akár a földön Krisztus uralma alatt áll, teológiai indokát adjuk annak, hogy miért nem lehet az emberek által alkotott (emberekből álló értelmében) egyházszervezetet az igaz egyház ismérvének tekinteni, s megindokolhatjuk vele az emberi uralom — legyen az lelkészi vagy nem lelkészi — elvetését. Ez a hitvallásaink alapján nélkülözhetetlen. Ennek viszont szükségszerűen az lesz a következménye, hogy a Krisztussal közösségben lévő földön élő egyháztagokat e Krisztushoz fűződő kapcsolaton kívül semmiféle más — főleg nem jogi — kapcsolat és az ezzel szükségképpen együtt járó, a szervezet működéséből következő, az igazgatási feladatok miatt hierarchikus forma nem tartja egyben, így megkérdőjelezhető lesz a látható egyház jelenlegi szervezetének és mindenkori más szervezettségének az indokoltsága. A katolikus egyház isteni jogra, krisztusi alapításra épülő, szükségszerű kapcsolatra építi fel meglévő egyházszervezetét. Talán nem véletlenül, az egyháztörténetben kimutatható történeti fejlődése szerint. Ha mi, protestánsok elvetjük az egyház szervezetének isteni alapítását és ebből fakadó létjogosultságát és vele együtt mindenfajta emberi uralmat, akkor valóban csak a hitbéli közösség és egyfajta liturgikus (keresztelő, úrvacsorával élő), a közös vallásgyakorlásból eredő viszonylagos egység képzelhető el, e közösségek mindenfajta összekapcsolása nélkül. Következésképpen nem lenne szükség semmiféle szabályozásra e közösség együttélésére, azaz nem lenne szükség semmiféle egyházjogra, s vele együtt a tisztségviselőkre, presbiterekre, lelkészekre, esperesekre, püspökökre és így tovább. A közösség — egyezően az ősegyházi állapotokhoz - tisztán karizmatikus közösségként kell, hogy élje hitbeli életét, hitéből következően, hogy ahol ketten vagy hárman Krisztus nevében összejönnek, ott van О közöttük. Kétségtelen — ahogyan erre nagyon helyesen Csiky Kálmán Kálvin Institution elemzése kapcsán, idézve Sohm értékelését rá is mutatott -, hogy ,,[a]z egyházkormányzat nem egy a tanítói hivatallal és kormányzattal. Míg a lelkésznek tiszte csak az igehirdetés, az egyházkormányzat a községet illeti, miután az egyházkormányzati hatalom jogi hatalom. Minthogy pedig az egyházi hatalom kezelőjének jogi szervezetre van szüksége: az egyházközséget mint a hatalom gyakorlására egyedül jogosult tényezőt jogi szervezettel kell felruházni, 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 79
