Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: A református egyházjog - történeti megközelítésben

Szathmáry Béla

hogy képes legyen az őt megillető hatalmat gyakorolni. [...] Az egyház jelenlétéhez nem kell szervezet, de a külső szervezet szükséges az egyház ama földi működéséhez, amely az egyház jelenlétét láthatóvá teszi. Az egyház földi feladatait pedig a gyülekezet teljesíti, és nem az egész egyház; a gyülekezetben hirdettetik az ige és szolgáltatnak ki a szentségek, s ott végeztetnek egyéb egyházi feladatok is. Ezért van szüksége a gyülekezetnek külső szervezetre, ezért az egyház végeredményben a külső szervezettel ellátott egyházi gyülekezet, az egyházközség.”35

Márpedig a hit hallásból, azaz az Ige megismeréséből van.36 Hitvallásainkkal egyezően Lutherrel és Kálvinnal valljuk, hogy az igaz egyház ott van, ahol az Igét helyesen hirdetik és a sákramentumokat helyesen szolgáltatják ki. Hitünket megval- lani viszont csak azt követően tudjuk, ha megismerjük, elsajátítjuk azt, amely végül meggyőződésünkké válik. Ehhez pedig szükséges, hogy van, aki hirdeti, megtanítja az evangéliumot, aki kiadja a Bibliát, aki megszervezi a hitoktatók képzését, aki kiképezi a hitoktatók kiképzőit, akik biztosítják, hogy e földi, hívő emberek közösségében az ékes és szép rend uralkodjék. És akkor meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, hogy mit kell „rend”-en értenünk: kizárólag a Szentírásban megfogalmazottakat, annak az ószövetségi vagy az újszövetségi, avagy mindkettőben megtalálható szabályait? Ezeket a szabályokat minek fogadjuk el, isteni akaratnak, jogi normáknak, törvénynek, annak ószövetségi vagy újszövetségi új törvény, nomosz értelmében? Szabad-e értelmeznünk ezeket a szabályokat, és ha igen, vannak-e az értelmezésnek szabályai? Mi alapján tekinthetünk valamit helyes értelmezésnek, azaz mitől lesz a rend ékes és szép? Mit tehet a közösség, ha megítélése szerint valamely tagja nem helyesen értelmezi azt, vagy egyenesen megszegi azokat? Tartok tőle, hogy bármennyire is biblikus megközelítés a kizárólagos földi krisztusi uralom, a Szentlélek és az Ige vezetése, az ilyen módon szervezetlen, hitvallásaink szerint a bűneset kapcsán bűnös és a bűntől csak az isteni kegyelem alapján megváltott emberekből álló közösséget senki nem fogja tudni elvezetni Istenhez, így alkalmatlanságánál fogva mint közösség is céltalanná válik. Ez pedig azt jelenti, hogy ezt a hite szerint Krisztussal közösséget alkotó személyösszességet meg kell szervezni, azaz meg kell alkotni az együttműködés szabályait, létre kell hozni — horribile dictu — az ebben a közösségben élő és alkalmazandó egyházjogot. Kétségtelen, hogy ezt a jogalkotást meg kell alapoznunk, erős alapokra, pillérekre kell építeni, s ezek az alapok nem kereshetők másból, csak a Szentírásból. És ha helyesen tesszük, akkor valóban az isteni akarat, a Szentlélek vezetése és Krisztus uralma fog érvényesülni, de csak általa, az egyházjog és a vele létrehozott szervezet mint eszköz által. Tehát szükség lehet — hangsúlyozom, lehet — egyházközségre, presbitériumra, esperesre, püspökre, egyházmegyére, egyházkerületre, országos szervezetre, a változó társadalmi közegben változó struktúrájú, összetételű szervezetre. Ettől még Krisztus teste lesz, ha benne a Szentlélek munkálkodik. Tehát nem véletlenül írja Kálvin,

35 Sohm, Rudolph: Kirchenrecht I, Die Geschichtlichen Grundlagen, Leipzig, Duncher & Humblot, 1892, 642- 645., 648. és az őt idéző Csiky Kálmán: Az egyház elmélete és jogi lényege, Budapest, Politzer Zsigmond és Fia, 1909,80,82.

36 Ézs 53,1. és Rom 10,17.

80 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4