Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: A református egyházjog - történeti megközelítésben
Szathmáry Béla január 3-i kiátkozás aktusa. És persze akkor és ott nem a könyvégetés számunkra a lényeg, hanem a fennálló egyházi jogrenddel történt teljes szembefordulás. Elvetettük a régit, és nem alkotunk újat. Az egyházi törvénykönyv elégetése kifejezte az egyház középkori hatalmának végét, hiszen az egyház hatalma a törvénykönyvben öltött testet. A Corpus Iuris Canonici egyetemes érvényű törvénykönyv volt, különleges tekintéllyel és értékkel bírt az egész nyugati világban. A lángok nemcsak egy évszázadok alatt összegyűjtött törvény- könyvet, hanem a pápának és az egyháznak mint intézménynek a hatalmi szimbólumát is elemésztették. Luther A pápa és hívei könyveinek elégetéséről című munkájában tettét igazolva összefoglalta a kánonjog általa vitatott tételeit. Számunkra a 10. pont a legfontosabb, amely szerint a pápát e földön nem ítélheti meg senki, de ő minden embert megítélhet. Luther szerint, ha ez a cikk helytálló, úgy oda Krisztus és az О igéje, de ha nem helytálló, úgy vége az egész egyházjognak pápástul és Szentszékestül. És akkor itt és most megköszönhetném a figyelmet és befejezhetném, mondván, eny- nyi a református egyházjog történeti szempontból. A történelmi fejlődés során a pápaság és a Szentszék megmaradt ugyan, de létrejöttek a tiszta evangéliumi alapokon álló egyházszervezetek, a reformált egyházak. Az 1555. szeptember 25-én megkötött augsburgi vallásbéke hivatalosan véget vetett a pápai egyház egyeduralmának, és innen kezdve jogilag két egyház volt a német birodalomban. Rácz Lajos hívja fel a figyelmet a változás valódi történelmi jelentőségére, aki a felekezet fogalmának kialakulását a reformációval szoros összefüggésben értelmezi.* 2 1517-ig ugyanis a katolicizmus minden, a római szentháromság hittől dogmatikailag is eltérő új egyházi irányzatot eleve eretneknek tekintett, s azt szigorúan üldözte is. A hivatalos egyház a „tévtanokkal” szemben következetesen lépett fel, az ősegyháztól kezdve csak egyetlen komolyabb változást sikerült legitimálni, mégpedig az 1054-es egyházszakadás következtében állandósult latin vagy más néven katolikus, illetve az ortodox vagy keleti egyház különválását. Következésképpen a reformáció egyházjogi szempontból — természetesen itt és most nagyon leszűkített értelmezéssel — a katolikus egyházjog és az ennek alapján felépülő és látható formában megjelenő egyházszervezet elvetésével kezdődött. A reformátor atyák — Kálvin kivételével — nem voltak jogászok, s tevékenységük elsősorban nem az egyházjog, nem az egyházszervezet, hanem a meglévő katolikus dogmatika elvetésére és egy új teológiai doktrína kidolgozására irányult, ráadásul ez a folyamat igen hamar bizonyos szempontokból különböző irányokba indult el. és Kir. Udvari Könyvnyomdája, 1913, 8. Az eredeti, röpirat formájában terjesztett munkát Luther 1520. decemberében készítette és adta közre. 2 RAcz Lajos: A felekezetek kialakulása és jogállása Magyarországon, in Racz Lajos (szerk.): Felekezeti egyházjog, Budapest, HVG-ORAC, 2004,11-27. 70 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
