Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: A református egyházjog - történeti megközelítésben
A református egyházjog - történeti megközelítésben II. A protestantizmus egyházjogának teológiai alapját röviden így foglalhatnák össze: Ábrahám hite alapján isteni ígéretet kapott: ,általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”3 Ezt a Sinai hegyen történt törvényadás nem tette érvénytelenné.4 Az ószövetségi törvény mint Isten akarata szükséges volt Krisztusig, nevelőnk volt, hogy hit által igazuljunk meg,5 Jézus Krisztus után azonban eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.6 7 Krisztusban nincsen zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert mindnyájan egyek vagyunk a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagyunk, akkor Ábrahám utódai, s ekként az ígéret szerint örökösök. Az ószövetségi törvényben megjelenő isteni akarat továbbra is élő és meghatározó, de csak annak eredeti és a vele együtt élő megújított értelmében. Adolf von Harnack ezt a folyamatot Dogmatörténetében a következők szerint írja le: „Jézus Krisztus nem »megszüntetni« jött, hanem »beteljesíteni«. Isten szerinti és Isten által való új életet teremtett, de a zsidóságon belül és az Ószövetség alapján, amelynek rejtett kincseit feltárta. Bizonyítani lehet, hogy az egyszerű evangélium igent mond mindarra, ami a prófétákban és a zsoltárokban érték és spiritualitás, és amit a görög etika akkori fejlődése létrehozott; de erejét mindez csak itt nyerte el, mivel egy személyben lett életté és tetté, akinek nagysága abban is állt, hogy a földi viszonyokat nem alakította át és nem hozott alapszabályszerű határozatokat a jövőre vonatkozóan; egyáltalán nem bonyolódott bele az időbe. [...] Az evangélium a jó hír, a mindenható és szent Isten, az Atya és Bíró uralmáról a világon és minden egyes emberi lelken. Ez az uralom Jézus működésében következett be. [...] Istennek ez az uralma, miközben átsiklik minden ceremónián és rendelkezésen egyetlen törvényt rak az emberre, egy régit és mégis újat, nevezetesen az Isten és a felebarát osztatlan szeretetének törvényét.”8 A keresztyénség és benne a protestantizmus Krisztus élete és működése után határozottan különbséget tesz a törvény, ebben az értelmében az ószövetségi szabály- rendszer és a Krisztus által hirdetett evangélium között, s a hangsúlyt az evangéliumra helyezi. Már a kezdetek kezdetén elutasítja a babilóniai fogságot követő időben írásba foglalt és ezzel együtt az isteni útmutatás az eredeti tóráh szigorúan betartandó, merevvé vált törvényét, mintegy felszabadítja a keresztyénséget az egész életre, életvitelre is kiható végletekig formalizált szabályrendszer betartásának kötelezettsége alól, hangsúlyozva, hogy az üdvösség nem e törvények következetes betartása révén, hanem Krisztus személyes áldozata, s az általa hirdetett evangélium elfogadása, a megváltó és kegyelmes Istenben való hit által érhető el.9 A keresztyénség azt hirdeti, hogy a törvény Krisztus által újra azzá vált, ami eredetileg is volt, útmutatássá. A törvény 3 1 Móz 12,3; 1 MÓZ 15,6-21.; 22,17-18.; 2Móz 6,1-8. 4 2Móz 20,1-17. és kk.; Gál 3,17. 5 Gál 3,24. 6 Gál 3,25. 7 Gál 3,25-29. 8 Harnach, Adolf von: Dogmengeschichte, Freiburg im Bresgau, 1898. Magyarul: Dogmatörténet, Ford. Gro- mon András, Szentendre, Tillinger Péter műhelye, 1998,15. és 17. 9 II. Helvét Hitvallás XII. 2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 71
