Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kovács Kálmán Árpád: Adalékok a protestáns patronátus dualizmus kori kérdésköréhez

Kovács Kálmán Árpád

rült, hogy a reformátusok vagyon és egyházi adók nélkül állnak, és hogy a városi kegyuraság protestáns szempontból nem létezik. Vagyis a kegyurasági jog fogalma alatt értett hármasságot a reformátusok bíróságilag nem tudják érvényesíteni. Ezt a három dolgot latinul a fundus, aedificatio et dotatio kifejezéssel illették.37 A szatmári egyház presbitériumának így a társadalmi agitáció útjára kellett lépnie, ahol a saját hívek megkeresése mellett az sem volt eleve reménytelen dolog, hogy a város szépszerével valaha tett vállalására lehet majd emlékeztetni.38

Mivel a 17. századtól kezdve a kegyúri jogot általában a protestáns egyházak terhére és nem javára érvényesítették, a reformátusok óvakodtak mindezt patroná- tusnak nevezni, helyette inkább a segély és adományozás kifejezéseket használták. Ahogy Debrecennek a Tiszántúli Református Egyházkerület által felterjesztett 1807. október 4-i kérelme fogalmaz: a város mint közös adományok részese testvéri szere- tetből és méltányosságból ezután is teljes készséggel kíván arányos segélyeket teljesíteni katolikus polgárai iránt, azonban megjegyzi, hogy a számbeli aránynak megfelelő 1/40-es segélyezés így is a másik fél számára akár igazságtalannak is tekinthető pozitív diszkrimináció, mivel a katolikus polgárok a közös terhek viselésében csak 1/70-ed arányban vesznek részt. Vagy amint az 1856. augusztus 6-i, Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület között a Kollégium számára szokásosan teljesített szolgáltatások megváltásáról szóló egyezmény fogalmaz: a félszázados gyakorlatú, a mindenkori szükséghez mért, olykor tetemes értékű és mennyiségű természetbeni adományokból álló adakozás „[...] neveződhetik kegyúri adománynak is, de inkább úgy látszik, hogy szokáson alapszik’’.39 A „teljesíteni szokott szolgáltatások” felmérése és az ehhez mért immár polgári szerződésszerű megállapodás kötését az 1848. évi változások tették szükségessé. Az áprilisi törvények ugyanis megszüntettek minden hűbéri jogon és mintára szedett járadékot, így az egyházi célokra szedettekét is. Noha a protestáns egyházak veszteségei nem voltak a katolikus tizedjövedelmekhez mérhető volumenűek, egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hogy két törvényes rendelkezés, az 1848. évi törvények két rendelkezése is tartalmazott protestáns vonatkozásokat.40

A szabadságharc leverése utáni társadalmi konszolidáció kényszere a berendezkedő, majd válságba kerülő osztrák neoabszolutizmust is újabb lépésekre kényszerítette. A katolikus egyház iránti jóindulatából kifolyólag még 1850-ben elrendelte, hogy az egyházi adótartozásokat be kell hajtani.41 Az összegyűlt tapasztalatok alapján végül az 1864. augusztus hó 24-i úgynevezett ősiségi nyílt parancs42 igyekezett az addig felmerült problémákat orvosolni. Az egyik legfontosabb vitakérdés, mellyel kapcsolatban különböző nézetek merültek fel, az volt, hogy az egyházi kegyúri jogból származó kötelezettségek

37 Értelmezését lásd később.

38 A szatmári egyházmegye f.[olyó] hó [szeptember] 11-én F.[üzes]-Gyarmaton tartott közgyűlése, DPL, 1893,486.

39 RAcz:i.m„ 176-177,181.

40 Az 1848. évi XIII. te. 3. §-a és az 1848. évi XX. te. 3. §-a elemzésükre lásd: KovAcs Kálmán Árpád: Az államsegélyes egyházpolitika és a reformátusok a századfordulón (1868-1898), in UjvAry Gábor (szerk.): VERITAS Évkönyv2015, Budapest, Veritas Történetkutató Intézet - Magyar Napló Kiadó, 2016,13-15.

41 Biró-SzilAgyi: i. m., 347,359.

42 Regierungspatenten und -maßnahmen Nr. 15104/1864.

32 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4