Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szalay László: Tizenhárom év szolgálat Telkibányán, lelkipásztori olvasatban
Szaíay László Pál kellett gondoskodnunk. Hála legyen a mindenható Istennek, a szüléinknek és az áldott életű telkibányai embereknek, hogy soha nem szenvedtünk hiányt semmiben. Fiatalos lelkesedéssel vetettük bele magunkat a gyülekezeti munkába. Beleálltunk a heti alkalmak tartásába. Plusz egy istentiszteletet vezettünk be a helyi igények alapján vasárnap. így már háromszor szólt az ige az Űrnapján.6 Megismerkedtünk az iskolával, óvodával, és beindítottuk minden csoportnak/osztálynak a külön hittanórát. Az iskola és óvoda vezetőjétől minden lehetséges segítséget megkaptunk a gyermekek eléréséhez. Elkezdtük feljárni a falut. Szerencsére nem kellett sehová bekönyörögnünk magunkat. A gyülekezeti tagok egymás után hívtak meg bennünket. Olyan is volt, aki arról tudakolózott a faluközt, hogy mi kell ahhoz, hogy a tiszteletesék meglátogassák őket. Űjabb alkalmak bevezetésével próbáltuk a híveket Istenhez vezetni. Kísérleteztünk bibliaiskolával, keresztyén filmklubbal, olvasókörrel, asszonykörrel. Ügy tűnt, hogy bár szélesebb palettát kínáltunk, ugyanazokat az elkötelezett embereket lehetett vele megszólítani. Mivel a felnőtteket a heti bevett alkalmak a lelki és társadalmi élet területén kielégítették, ezért a fiatalok irányába mozdultunk. A szombat esti ifjúsági bibliaóra vagy Timóteus kör, illetve a vasárnapi gyermek-istentisztelet nagyon sok fiatalt megmozgatott. Ezek a heti rendszerességű alkalmaink kb. 4 évig töretlen érdeklődés mellett működtek. Később is vittük ezeket az rétegalkalmakat, de a sikerességük hullámzó képet mutatott. Többnyire csapatfüggő volt. Változott az elérhető fiatalok köre, a családok református kötődése. A kezdetről még néhány általános megjegyzés. Sok generációs lelkészcsaládból érkezve, sajátos helyzeteket, anomáliákat megtapasztalva sem lehet felkészülve az ember egy új gyülekezetbe való érkezésre. Maga a teológiai képzés inkább egy tudományorientált műhely, mint gyakorlótér. Kevés idő, szó és kredit jut a vidéki gyülekezetek sajátosságairól, ahol a lelkészt nem a teológiája, elkötelezettsége, lelkisége alapján ítélik meg. Ezt súlyosbítja, hogy fogy a bibliás emberek száma a közösségekben. Itt a szószék alatt nem bibliaiskolai, hitoktatói, teológiai végzettséggel bírók ülnek, első kérdésük nem az exegézis pontosságára irányul. ítéletük gyakran abban merül ki, hogy az egyik adakozónak több, a másiknak kevesebb igeverset olvasott fel a lelkész. Helytelenítik, hogy a temetésen a példás életű és a kimaradásra hajlamos atyafi felett is az örök élet evangéliuma hangzik el. Persze azt is nehezményezik, hogy 30 éve a lelkész külső nyomásra ugyan, de megemlítette az alkoholt egy gyászszertartáson. Soha nem gondoltam volna, hogy a gyülekezet legnagyobb problémái között tartjuk majd számon a temetőkaszálást. A legelső presbiteri gyűlés kardinális kérdése a temető kaszálása volt. A presbiterek vállalkozóval szerették volna rendben tartatni a temetőt. Később az egyház saját tulajdonú temetőjének gondozást bizonyos presbiterek az önkormányzat feladatai között kívánták látni. Majd amikor a közmunkaprogram lehetőséget biztosított a temető teljes rehabilitálására és folyamatos karbantar6 A vasárnap délutáni istentiszteletet megegyezés szerint a Művelődési Házban tartottuk. Erre azért volt szükség, hogy a híveknek egy nap ne kelljen kétszer megmászni a hegyet. Voltak olyan meggyőződésű testvérek, akik egy olyan termet, ahol bálok, vásárok szerveződtek, nem tartottak megfelelőnek hitéleti célra. Ezért az ő számukra a parókia imatermébe hirdettük az alkalmat. 120 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-3
