Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Károly: "Ne részegedjetek meg a bortól,...hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel" - Isten igéje egy pszichológus rendelőjében

ratlanul, oda nem illően ejtett el páciensem olyan megjegyzést, amely egyértelmű ajtónyitás volt a hit irányába.

Volt egy nő, aki azzal keresett meg, hogy fél, hogy szenvedélybeteg lesz. Kétnaponta megivott egy üveg sört, az segített neki, hogy el tudja viselni azt a stresszt, amit élethelyzete hozott. Elhagyta a párja, és a munkahelyén is kifelé állt a szekere rúdja. A mennyiség sokakat megmosolyogtat, mert úgy gondoljuk, hogy az alkoholizmushoz édeskevés kétnaponta egy sör. Ez a nö viszont pontosan megérezte, hogyan indul az alkoholizmus. Problémamegoldásnak használta az italt, és sokkal gyakrabban és nagyobb mennyiségben, mint ami rá jellemző volt. Valószínűleg sok-sok év kellett volna, hogy valóban alkoholistává váljon. Bárcsak mindenki ilyen korán fordulna segítségért, felismerve a tendenciát, kevesebb szenvedélybeteg lenne Magyarországon. A második beszélgetésünk alkalmával váratlanul azt mondta, hogy egyébként ö katolikus. Innentől elővettük a Bibliát, és megnéztük, hogy Isten mit ajánl a krízishelyzetekre. Különösen megérintette az 1. Péter 5,7-ben olvasott üzenet: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok. ” Felidézett eseteket, amikor tapasztalta a gondviselést. Rájött, hogy ö fordult el Istentől, nem Isten ötöle. Megértette, hogy Isten „halálosan” szereti, és vele marad akkor is, amikor ő nem figyel rá. Ahhoz viszont, hogy vezetni tudja, keresni kell az ö akaratát, kérni kell, mint gyermek az atyjától, és hittel fogadni is, amit kap. így nemcsak a drogkérdés oldódott meg, hanem hitben is erősödött. Én pedig fontos dolgot tanultam a szenvedélybetegekről. Megértettem, hogy mennyire elveszettnek tudják érezni magukat, olyannak, akit senki nem szeret, senki nem tart értékesnek.

Volt egy férfi, aki sajnos már nincs közöttünk. Amikor az ambulanciára kerültem, már mindenki ismerte, és nem vették túl komolyan, mert mindenkit kihasznált, de nem akart komolyan változni. Éppen egy józan időszakában találkoztunk. Azt láttam, hogy noha tiszta, mégis alkoholistaként gondolkodik és cselekszik. Volt egy élettársa. Javasoltam, hogy jöjjenek el párterápiába. Nem jöttek, és vissza is esett, ahogy sejteni lehetett. Az ö története is megerősítette tudásomat, miszerint „az ivás csak pont a mondat végén”. Amikor valaki bagatellizálja az ivást, minden problémájáért másokat okol, hajlamos szerencsétlennek látni magát, és azon keseregni, hogy miért nincs szerencséje, amikor teljesen rend- szertelen a napja, és kapcsolataiban nem tud őszinte lenni, nem tudja kifejezni érzéseit, akkor nincs messze attól, hogy a felgyülemlő feszültségét, a megoldatlan problémáit nem tudja orvosolni, és a drogok, köztük az alkohol, gyorssegélyt ígér a problémára. Ilyen volt ez a felebarátom is. Az élettársa hívott telefonon, hogy menjek ki hozzájuk, mert részeg, agresszív, és csak tőlem hajlandó segítséget elfogadni. Munkaköri kötelességem alapján el kellett volna utasítani a kérést, de éreztem, hogy Isten Lelke indít. Kimentem hát a lakásukra. Ittas állapotban találtam. Elmondta, hogy be akar menni kórházba detoxikálásra, de fél. Fogta a kezemet, és mintegy kisgyerek, szorongatta. Megígértem neki, hogy segítek. Az volt a probléma, amit később tudtam meg, hogy a mentő ilyenkor automatikusan a detoxikálóba viszi. Ez már többször történt meg vele, és ilyenkor a megvonásban már kapott epilepsziás görcsöt, amitől nagyon félt. Szerette volna, ha csak pszichiátriára kerül, ahol jobban figyelnek rá, és a méregtelenítést is segítik, gyógyszerekkel csökkentve a megvonási tüneteket. így elkerülhető lett volna az epilepsziás görcs. A belvárosban lakott, odajött

„Ne részegesetek meg bortól,... hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel"

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 107