Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Károly: "Ne részegedjetek meg a bortól,...hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel" - Isten igéje egy pszichológus rendelőjében

beszélgetések, amikor úgy tudok leülni, hogy párhuzamosan a Szentiélekre is figyelek, nemcsak páciensemre.

A krízis veszély vagy esély

Életünk során mindannyian kerülünk krízisbe, olyan helyzetbe, ahol a régi módon nem lehet tovább menni, de az új út még nincs kitaposva. Amikor azt érezzük, hogy kicsúszott a talaj a lábunk alól, és most valami olyan megoldásra volna szükség, amit mi nem ismerünk, amire nem vagyunk felkészülve. Egész valónk, testünk-lelkünk reagál ebben a helyzetben. Erős szorongást érezhetünk, mely megjelenik a testünkben az alábbi módokon: hevesebben ver a szívünk, belesajdul a fejünk vagy összeszorul a gyomrunk, gombóc lesz a torkunkban stb. Lehet, hogy leblokkolunk, és kiürül a fejünk, nem jut eszünkbe egy gondolat sem. Elég rémisztőén hangzik mindez, pedig a krízis az nem csak veszély, hanem esély is, a fejlődés mozgatórugója. A szirti sas, amikor a fiókái elég nagyok már a repüléshez, kituszkolja őket a fészekből a szikla peremére, és le is löki őket. A fiókák azt gondolhatják, hogy milyen kegyetlen az élet, még az anyánk is ellenünk van, sehonnan nem jön segítség, aki megvédene minket, és megóvna. Az emberek sem gondolják ezt másképpen, egyikünk sem szeret krízisbe kerülni. Pedig ahogy a partról nem lehet megtanulni úszni, úgy a röpülést sem lehet a fészekben megtanulni, de Isten természetfölötti megmentő, megtartó erejét sem lehet megtapasztalni a biztonság peremébe kapaszkodva, csak ha el merjük engedni mindazt, ami biztosnak látszik. Hogy ez mennyire pozitív élmény is lehet, csak gondoljunk a járni tanuló gyerekre. Milyen erőteljes vággyal, milyen örömmel fedezi fel, hogy el tudja engedni a kapaszkodót, és tud pár lépést tenni. Sokszor elesik, mégsem unja meg, és nem adja fel, addig próbálkozik, amíg meg nem tanul járni.

A krízis, amint fentebb olvastuk, olyan helyzet, amikor elakadunk, és még nem tudjuk, hogy merre és hogyan tovább. Billegő állapot, melyben a rutin nem segít, és éppen ebben rejlik a fejlődés lehetősége. Ahogy a sas sem akar magától repülni, anyja életre segítő „kegyetlensége” kell hozzá, úgy gyakran mi emberek sem akarunk áldozatot hozni a fejlődésért. Az élet garantálja, hogy helyzetbe kerüljünk, Urunk nem hagyja, hogy életképtelen gyermekek maradjunk. Megengedi, hogy kiessünk a fészekből, de ott van, mint a sas, aki a fiókáit szárnyára is veszi, amint azt látja, hogy fogytán az erejük (lásd: Jób 5,17-19).

Reakciónk a krízisben

Vajon ilyenkor mit teszünk. Többnyire azt, amit láttunk szüléinktől. Ez a lelki örökségünk, így adódik át generációról generációra az áldás és az átok. Ezt hívja a tudomány szocializációnak. A szüléink által elénk élt megoldási módok, sőt a látásmódok, meggyőződések is mélyen belénk ivódnak, s ha nem változtatunk rajtuk, akkor mi is ezt örökítjük tovább gyermekeinknek. Szerencsére vannak ezek közt olyan életmegoldások, működésmódok, melyek jók, előre mutatók, ugyanakkor olyanok is, melyek kevésbé hatékonyak, sőt károsak. Olyanok is lehetnek köztük, melyek mint megoldások önálló problémává válnak.

„Ne részegedjetek meg bortól,... hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel"

2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 101