Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pappné Palágyi Deák Eszter: Pedagógia és pszichológia keresztyén szemmel
Pedagógia és pszichológia keresztyén szemmel új barátságok szövődtek, és általánosan sokkal jobb lett az osztály légköre. Ezt rövidesen más kollégák is észrevették. Év végére valódi, bizalmon és kölcsönös segítségen alapuló, vidám közösséggé formálódott a csoport. Sajnos ikreim születése miatt nem tudtam tovább folytatni a velük megkezdett munkát, de sokáig tartottam az osztállyal a kapcsolatot, és évekkel később is sok pozitív visszajelzést hallottam tőlük az egykori közös munkáról. Én pedig szívből bíztam benne, hogy „a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi” {Fii 1,6) azt. Az alábbi példa eddigi szakmai munkám talán legnagyobb sikeréről szól. Két éve dolgoztam a nyelviskolában, amikor egyik napon egy feltűnően szép, magas, 24 éves leány jelent meg az iskolában édesanyjával. Szomorúnak tűnt. Az iskolavezető behívott és elmondta: Juditnak nagy problémája van, segítségre van szüksége, és ő úgy érzi, én bizonyára tudnék neki segíteni. Kiderült, a fiatal leány súlyos diszlexiával küzd, emiatt nagyon sok hátrány érte már eddigi élete, tanulmányai során. Az írásbeli számonkérések alól mindig fel volt mentve. Hatalmas szorgalommal és kitartással sikerült elvégeznie a főiskolát, és minden vágya az volt, hogy testnevelés-biológia szakos tanárként gyermekekkel foglalkozhasson. Akkor már évek óta járt különböző nyelviskolákba és magántanárokhoz Budapesten, számos alkalommal próbálkozott a középfokú nyelvvizsgával, mindhiába. Nyelvvizsga nélkül pedig nem kaphatta meg diplomáját, és nem kezdhette el tanári munkáját. Éreztem a hatalmas, rám nehezedő felelősséget. Hogyan leszek képes felkészíteni őt a nyelvvizsgára? Miért sikerülne nekem az, ami számos intézményben, sok tanárnak eddig nem sikerült? Ugyanakkor tudtam: nem hagyhatom cserben az iskolavezetőt és a tanítványt, hiszen ők bíznak bennem. A felkészítést — bár kétségekkel telve - elvállaltam. Egész hétvégén azon gondolkoztam, milyen módon tudnék eredményes munkát végezni. Tudtam, csak az segíthet, ami már annyiszor: teljesen meg kell ismernem Judit személyiségét, minden rezdülését, hogy megtalálhassam a számára megfelelő, egyéni utat, ami sikerre vezet. Az első órát az ismerkedésre szántuk: kérdeztem gyerekkoráról, családjáról, barátiról, szokásairól, egyéb körülményeiről. Igazából anam- nézis felvétel volt ez pszichológiai szempontból, ami alapul szolgált a további közös munkához. Az órákat ezután is mindig beszélgetéssel kezdtük, melyeknek során mindenre kíváncsi voltam, amit ő a mindennapokban átélt, és ami foglalkoztatta. Lassan feltártuk egész élettörténetét. Hamar kiderült, milyen kedves, barátságos lány, értékes személyiség, aki azonban tele volt feszültséggel és frusztrációval a nyelvtanulással kapcsolatban átélt kudarcok miatt. Első és legfontosabb feladatnak tekintettem ennek a feszültségnek az oldását. Ahogy lassan bizalmába fogadott, úgy kezdtek ezek a beszélgetések egyre nyitottabbakká, felszabadultabbakká válni. Magyarról később már németre tudtunk váltani, és lassan — más esetekhez hasonlóan — megjelentek a beszélgetések során az első viccek, mosolyok, majd nevetés. Ekkor már tudtam: jó úton járunk! Diszlexia esetén nagyon fontos az átlagosnál sokkal több ismétlés. Próbáltunk kész nyelvi sémákat leírni és megtanulni, mélyen rögzíteni, melyekre később „ráa2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 95
