Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pappné Palágyi Deák Eszter: Pedagógia és pszichológia keresztyén szemmel

Pedagógia és pszichológia keresztyén szemmel A pszichológiai segítő folyamatban a segítő megérti a segítséget kérőt, beleil­leszkedik a helyzetébe, más szóval: a kliens szemszögéből nézi a problémát. Nem a technika vagy a módszer a fő gyógyító tényező, hanem inkább a terapeuta (elfo­gadó, megértő, hiteles és kommunikációképes) személyisége, és az ezáltal létrejött kapcsolat terapeuta és páciens között. Csak teljesen nyitott, empatikus légkörben tud a páciens kommunikálni, megnyílni, és így teremtődik meg a légkör a gyógyító folyamat számára. Maga Isten elfogadó és megértő velünk szemben, és kommunikál: megszólít, üzen, kijelenti magát. Ugyanakkor megérti gondolatainkat és szándékainkat. Az evangélista is együttérzésre int: „A mint akartok azért, hogy az emberek ti veletek cse­lekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal” (Mt 7,12). A zsoltáros is empátiá­ról tesz tanúbizonyságot: „Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát” (Zsolt 73,17). Az is nyilvánvaló a Szentírásból, hogy Isten azzal a szándékkal teremtette az embereket, hogy megfelelően kommunikáljanak egymással: „Ki adott szájat az embernek?... Most hát eredj és én leszek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell (2Móz 4,11-12). 2. Elfogadás és feltétlen szeret Az érzelmi elfogadás a diákok alapvető igénye. A jó nevelő szereti tanítványait. A tanár — akarva vagy akaratlanul — példaképül szolgál, vagy épp közönyt, rossz esetben ellenszenvet vált ki a diákokból, de sohasem marad hatástalan. A tanítványok megérzik, ha a tanár szeretettel és elfogadással fordul feléjük, és ezt viszonozzák, visszatükrözik. A tanári hozzáállás minta lesz számukra. Elfogadó, szeretetteljes légkörben tud igazán kibontakozni a személyiség, és csak az ilyen légkör teremthet alapot a jó teljesítményhez. Az elfogadás a pszichológusi segítő munkában elengedheteden: a segítséget kérő kliens kezelése csak abban az esetben lehet eredményes, ha a terapeuta fenntartások nél­kül elfogadja őt — függetlenül nemétől, életkorától, kultúrájától, bőrszínétől, nézeteitől. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyet kell értenie a páciens nézeteivel, vagy helyeselnie kell annak viselkedését, hanem csak azt, hogy a terapeuta elfogadja és tiszteletben tartja a segítséget kérő tulajdonságait és megnyilvánulásait. Az elfogadó és szeretetteljes hozzá­állás a páciens bizalmát eredményezi, mely megalapozza a pszichológusi segítő munkát. A Biblia kulcsszava a szeretet, az egész Szentírás arról szól, hogy Isten elfogad és sze­ret minket. Isten maga a szeretet: ,Az Isten szeretet, és a ki a szeretetben marad, az Isten­ben marad, és az Isten is ő benne”{ljn 4,16). Hisz „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ö benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Jézus pedig biztosít minket: „A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket”{jn 15,9). A Biblia arra bíztat minket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el és szeressük mi is egymást: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” {jn 13,34-35). 2017-3 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 91

Next

/
Thumbnails
Contents