Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - SZEMLE - Széles Jákób: Horníčková, Kateřina -Šroněk, Michal (eds). : Umění české reformace (1380-1620)
Széles Jákob A kötet érdekes tanulmánya, fejezete, melyet Katerina Horníčková írt, íyÁ tradíció és az innováció között” címet viseli, és majdnem száz oldalon mutatja be, hogy milyen volt a cseh utraquista egyház hozzáállása a vallási képekhez, ábrázolásokhoz. Röviden összefoglalva, az utraquista egyház számára a prágai, vagy ismertebb nevén a bázeli compacta (egyezmény) meghozatala 1433—36 között nagy szabadságot biztosított az egyház számára egészen 1462-ig, amikor II. Pius pápa érvénytelenítette azt. Ez az egyezmény elismerte az utraquista egyházat a katolikus egyház enklávéjaként. Ez megbecsülendő szabadságot biztosított számukra, és így a művészet terén is megindulhatott az a folyamat, melynek következtében a 15. század utolsó harmadára kialakult saját stílusuk a templomdíszítésben s -berendezésben. A 15. században a katolikus egyház és az utraquisták konzervatív irányzata próbálta visszavezetni a híveket a katolikus gyökerekhez a hitvallás és egyházi gyakorlat terén. Ezt legfőképp a bázeli zsinat legátusai hirdették, vitték a hívek közé, meglehetős sikerrel, mivel a templomokba visszakerültek a képek, az oltárok. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy az utraquisták odafigyeltek arra, hogy a képeket új jelentéssel töltsék meg. Egy korabeli irat, Artykulové smluvení na drieni kompaktát v Čechách (1437), melyet a bázeli compacta után a legátusok készítettek, a képek rombolásának tiltását magyarázta, s figyelmeztetett a képek istenségként való tiszteletének, a hozzá való imádkozásnak az elítélendő voltára. Ezzel a képek elveszítik szentséges (szent) karakterüket, és azt más funkcióval helyettesítik. A képeken lévő szentek ábrázolása ugyanis eszerint a hívek emlékeztetésére szolgált, tiszteletet adva nekik életükről megemlékezve, és így példát mutatva róluk Krisztus követésében (imitatio Christi). A Krisztusról festett képeknek Krisztus megváltói feladatát kellett jelölniük. A prágai 2009—2010. évi kiállításra nagy odaadással készültek a muzeológusok. Voltak templomok, amelyek tárgyait már nem lehetett restaurálni, de a művészek, eléggé jó munkát végezve, kiváló másolatokat tudtak készíteni akkor, ha maradt fenn a már elpusztított műtárgyakról adat, rajz. Több példát hoztak az utraquisták művészi ábrázolásaira, amelyek a 15. század utolsó harmadában jelentek meg sajátos stílusirányzatként. Számomra érdekes volt, hogy Húsz Jánost több képen mint szentet ábrázoltak. Először is a vértanúhalálára reflektáltak ezeken a képeken, legfőképpen más vértanúkkal társították, például Szent Lőrinccel, Szent Sebestyénnel vagy Prágai Szent Adalberttel, aki Szent Istvánt keresztelte. Az alkotásokon legtöbbször eretnekföveggel (süveggel, sapkával) van megfestve, melyen láthatóan ördög alakú lényeket jelenítettek meg. Más képeken könyvvel, bibliával vagy kehellyel a kezében festették meg mint evangelizátort, a későbbiekben pedig az evangélikus irányzat is hatott az előreformá- tor ábrázolására, mely szerint mint egyetemi tudóst, teológust, a német reformáció teológusainak elődjét jelenítették meg. A tanulmányhoz csatolt képek közül egyet említenék meg, amely nekem különösképp megtetszett. Ez egy oltárkép falapra festett részlete, melynek mérete 47x65cm. A festmény Prágai Szent Adalbertét és Húsz Jánost ábrázolja. Ezen a képen is megfigyelhető Húsz János eretneksapkája — bár a könyvben azt írják, hogy Húsz csak egy mellékszereplő a képen, ha jobban belegondolunk, a festményen két olyan személy van, akik nagy befolyással voltak a cseh kereszténységre. 140 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1
