Sárospataki Füzetek 20. (2016)

2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Fügedi Zsófia: A bírói szerep és az ítélkezés gyakorlata a Szentírásban

Rácsokné Fügedi Zsófia

felebarátodat, mint önmagadat...’(3Móz 19,18) azt (is) jelenti, hogy ‘válassz neki egy szép (humánus) halált’ (Pszáchim 75a).”13 „Megkövezés sorsára jutottak a bálványimádók, az istenkáromlók, azok az asszonyok, akik eltitkolták, hogy a házasság előtt elvesztették a szüzességüket, a vétkes menyasszonyok és tettestársuk, az engedetlen fiúk, a szombat megszentségtelenítői. Szintén megkövezték azt, aki a megszentelt tárgyakból lopott, vagy felségsértést követett el. A vád tanúi dobták rá az első köveket, aztán az egész nép, addig, amíg a halál be nem következett.” 14Súlyosbította az ítéletet az a megszégyenítő rendelkezés, hogy a holttestet közszemlére tették. Elégetésről két helyen szól az Ószövetség: a vérfertőzés (3Móz 20,14) és a pap lányának prostitúciója esetén (3Móz 21,9).

Törvényértelmezés és bíráskodás az Újszövetségben

A zsidóság Kr.e. 63-ban vesztette el önálló nemzeti létét, mikor Pompeius betört Júdeába, s elfoglalta Jeruzsálemet. Júdeának adókötelezettsége volt Róma felé, a római birodalom vazallusaként Nagy Heródes uralkodott az országban Kr.e. 37-től. „Heró- desnek korlátlan hatalma volt alattvalói élete és halála fölött.”15 Kr.u. 4-ben súlyos betegség vetett végett uralkodásának, de nem következett be nyugalom Júdea életében, mert zavargások, lázadások, vérengzések támadtak. Végül Kr. u. 6-ban Augusztus császár beolvasztotta a területet a birodalom Syria-provinciájába. A korszak egyik legnevesebb procuratora Kr u. 26-tól Pontius Pilatus volt. Továbbra is súlyos adókat kellett fizetni Rómának, melyek miatt sokan elszegényedtek, akár rabszolgasorsra is juthattak. „Néhány vonatkozásban a júdeaiaknak bizonyos kiváltságaik voltak. így például a zsidók mentesültek a római hadseregben való katonai szolgálattól. Ami a szanhedrin illetékességi körét illeti, még javulásról is beszélhetünk a Heródes és Arc- healus idejéhez viszonyítva. Ez különösen a belső ügyekre nézve állt. Vallási területen a szanhedrin még a diaszpórában is érvényesítette befolyását. A szanhedrin vezetője a főpap volt, akit a rómaiak is elismertek a belső kormányzat képviselőjeként. A szanhedrin volt a felelős a közvetlen adók behajtásáért is, amit a császárnak kellett fizetni.”16 Feladatai közé tartozott a törvény magyarázata, alkalmazása, a profán és vallási jogszolgáltatás. „Egyetlen területen sem hozhattak azonban fontos döntést a római procurator jóváhagyása nélkül.”17 így nem rendelkezhettek valakinek az élete felől sem. „a zsidó hatóságok pallosjogára tehát nincs elfogadható bizonyíték. Rosadi véleményét tekinthetjük ezért elfogadhatónak, aki azt írja, hogy bár a római hatóság a provinciákban ’közömbösséget tanúsított a belső kormányzattal, a városok rend- fenntartó intézkedéseivel, a vallásgyakorlattal, sőt kisebb jelentőségű dolgokban a bíráskodással szemben is’, az élet és halál fölött való ítélkezés jogáról — ami az egyik

13 Kraus, Naftali: A 613parancsolat, Budapest, PolgART, 2004, 89-90.

14 Szathmáry Béla: A zsidó jog alapjai, Budapest, Századvég-LUX, 2003,94.

15 Jagersma, H.: Izrael története az ószövetségi korban II, Fordította: Czanik Péter, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1991,87.

16 Jagersma, FI.: i. m. 96.

17 Jagersma, FI.: /'. m. 100.

74 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-1