Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: "Szeresd...!" - Az emberi méltóság elve és az ezt megalapozó etikai parancsok az Ószövetségben
Szathmáry Béla más törvényhozó személy szempontjait is figyelembe véve képes meghatározni. Kant szerint „[...] nem a félelem vagy a hajlam, hanem egyedül a törvény iránti tisztelet az a mozgatórugó, amely morális értéket kölcsönözhet a cselekedetnek.”5 Vonjuk le tehát a következtetést: az emberi méltóság nem önmagában azért illeti az embert, mert tudattal rendelkező, eszes lény, aki ebbéli minőségében képes erkölcsi törvényeket alkotni, hanem azért, mert egyrészt képes e törvényeket úgy megalkotni, hogy önmaga és mások érdekeit is figyelembe veszi, másrészt ténylegesen ennek megfelelően is (jóakarattal) cselekszik. Az emberi méltóság Kis János által megfogalmazott tartalma is csak e feltételek együttes teljesülése esetén értelmezhető. Kis szerint „valakinek a méltóságán azt értjük, hogy nincs alap kirekeszteni az illetőt az emberek morális közösségéből; egyenlő méltóságon azt, hogy nincs alap rangkülönbséget tenni a morális közösség tagjai között.”6 Az egyén ugyanis csak akkor válik, akkor válhat a morális közösség tagjává, ha önmaga is (jó) akarata és cselekedetei révén az elvárt maximáknak megfelelő törvényalkotó és cselekvő személy. Ha tehát megszegi ezt a törvényt, akkor - vagy időlegesen vagy véglegesen — elveszíti azt a méltóságát, amely a társadalom többi tagját az ő, ezen méltóságán alapuló jogosultságának (pl. személyes szabadságának, életének) a jogi szabályozásban megjelenő feltétlen tiszteletben tartására kötelezi.7 Az alapvető kérdésünk tehát nem lehet az, hogy az emberek adott korban, adott társadalmi viszonyok között miként vélekednek, vélekedhetnek a jóról és a rosszról, hanem kell egy olyan szabályrendszer, amely kívülről határozza meg ellentmondást nem tűrő módon az ember számára, hogy mit tehet és mit nem tehet meg embertársai viszonylatában, mi adja méltóságának alapját. Ennek megítélése, az egyéni és a közösségi jogok viszonyának meghatározása azonban ugyancsak ellentmondásos. A szekularizált liberalizmus egyenesen odáig jutott, hogy kizárólag az egyéni emberi jogokra kell helyezni a hangsúlyt, s ezek biztosítása révén elérhető a társadalmi igazságosság. II. Ezért aztán az emberi jogok bűvöletében is keresnünk kell és fel kell mutatnunk azokat az etikai tartóoszlopokat, amelyre az emberi méltóságon alapuló emberjogi kódex felépíthető. Kutatnunk, ásnunk kell tehát, mégpedig jó mélyre. A gyökerek keresése során azonban ásónk — egyáltalán nem meglepő módon — valami igen kemény, szilárd valamin koppan. S miután megszabadítjuk a rárakódott, ráhordott szennyeződéstől, két kőtábla tárul szemünk elé néhány rövid, tömör, de nagyon szigorú előírással, és bármennyire is erőlködnénk azon, hogy a kettőt egymástól különválasszuk, hogy az 5 Ka nt, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája, Budapest, Gondolat Kiadó, 1991, 74., és vesd össze: Kálvin: Institutio 4.19. 6 Kis János: Vannak-e emberi jogaink?, Budapest, AB Független Kiadó, 1986, 35. 7 Lásd erről részletesebben: SzathmAry Béla: Keresztyén értékek az emberi jogok világában, in uő. Egyházak az államban, Sárospatak, Hernád Kiadó, 2010,111-133. 56 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016 -1
