Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: "Szeresd...!" - Az emberi méltóság elve és az ezt megalapozó etikai parancsok az Ószövetségben
Szathmáry Béla mi, amely elvetendő, amelytől tartózkodni kell, amelyet adott esetben büntetni kell. Az emberek? Az adott kor, adott társadalmát alkotó emberek? Az emberek, a társadalmi viszonyok azonban változnak, így az emberek által megalkotott alapvető játék- szabályok is szükségképpen változnak, így a jó és a rossz fogalma ilyen formában nem lehet abszolút fogalom, következésképp az erkölcs — és ha a jogot erre alapítjuk - a jog is viszonylagos lehet csak. Ezért, ahogyan Szűcs Ferenc fogalmaz: „az erkölcsi kérdéssel történelmileg az emberiség sohasem lehet készen, és ez nem kevésbé érvényes a különböző vallásokra és ideológiákra is, amelyek valamilyen etikában is szükségképpen alakot öltenek.”1 Az emberi történelem fejlődése során megtapasztalhattuk, hogy az emberi megállapodások, egyes uralkodói akaratok hányfajta társadalmi igazságot, helyes és helytelen emberi magatartást rögzítettek és törvényesítettek. Nem kell felidéznünk a különböző korok filozófiai, társadalomelméleti kérdésekkel foglalkozó és az aktuális uralkodót legalizálni próbáló szakirodalmát, elég, ha Madách Ember tragédiája színeire gondolunk. A természetjog szerint létezik egy tértől, időtől független, örökérvényű jogi kódex, a mindenkori erkölcsi közmeggyőződésnek a mindenkori jog helyességére vonatkozó része. E szabályokra az jellemző, hogy a megtartásukra, betartásukra, követésükre vonatkozó késztetésünk belső eredetű, nem függenek azok tételes jogi, szankciókkal ellátott formájuktól, s a betartásukra rendelt kényszereszközöktől. Jellegükből fakadóan jogi úton sokukat sem előírni, sem megtiltani nem lehet. További jellemzője érvényességének egyetemessége, illetve, hogy e szabályrendszer is általános, azaz mindenkire egyformán érvényes, és betartása minden ember számára kötelező. Az etika, a filozófia, a jogbölcselet tudománya a természetjogban (ius naturalé) vélte először megtalálni azt a normarendszert, amely függetlenül az emberek, az emberi közösségek által elfogadott szabályoktól, az ember által érinthetetlenül rögzítheti a cselekvési lehetőségeket és azok korlátáit. Már Arisztotelész hozzákapcsolja ehhez az emberi értelmet mint Isten adományát, melynek következtében képes erkölcsi döntések meghozatalára. És bár az emberiség történelme során többen is vitatták, elemezték e normarendszer eredetét, tartalmát, lényeges és kevésbé fontos összetevőit vagy vetették el azt, időről időre visszatért és visszatér az emberi gondolkodásba, bizonyítva ezzel a külső kényszerítő erő szükségképpeni tételezésének igényét és megkerülhetetlenségét. A természetjoggal szembenálló haszonelvű jogfelfogás, s a vele szoros összefüggésben az emberi jogoknak az emberek által megalkotott törvényekből való levezetését hirdető jogpozitivizmus alapja, hogy a természeti jogok léte nem bizonyítható, alapja csak a hit. A hívő ember ezzel a megállapítással nem vitatkozik. Ugyanakkor az utilitarista felfogás szerint a természeti jogokból származtatott emberi jogok elképzelése ezért történelmietlen, metafizikus és absztrakt, amelyekkel szemben az ember „valódi jogait” kell állítani, amelyek az emberi szükségletek kielégítésének céljából létrejött állam fokozatos alakulása során a mindenkori történelmi körülményeknek megfe- * 2 1 SZŰCS Ferenc: Teológiai etika, Budapest, Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, 2003, 2. 54 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016 -1
