Sárospataki Füzetek 20. (2016)

2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szathmáry Béla: "Szeresd...!" - Az emberi méltóság elve és az ezt megalapozó etikai parancsok az Ószövetségben

TANULMÁNYOK Szothmáry Béla „SZERESD...! AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ELVE ÉS AZ EZT MEGALAPOZÓ ETIKAI PARANCSOK AZ ÓSZÖVETSÉGBEN* * A tanulmány Schweitzer József tisz­teletbeli tanárunk halálának első év­fordulójára 2016. január 27. napján Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferenciára készült, de el nem mondott előadás alapjául szolgált. 2015. november 15-én délelőtt a Sárospata­ki Református Teológiai Akadémia szokásos csütörtök délelőtti istentiszteletén rendhagyó módon az Akadémia egyik tiszteletbeli taná­rának 90. születésnapját ünnepelte, melynek keretében az ünnepelt, egy zsidó rabbi lépett a szószékhez és prédikációja keretében tanította az Akadémia lelkész hallgatóit. Az intézmény tiszteletbeli tanára kiemelte: „az egyházak és a magyar nemzet jövője azon múlik, hogy az ifjúság milyen lélekkel fordul Istenhez. Ne le­gyetek olyanok, mint a szolgák, akik a bér re­ményében cselekszenek, hanem cselekedjetek az Isten dicsőségére, és felebarátaitok javára!” - intette hallgatóinkat és tanárainkat. „Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az ősi és világhírű teológia ifjúságához, tanítványaihoz szólhatok. Azt mondhatom, hogy az intéz­mény szent hagyományai szerint gondoljatok arra, hogy a felebaráti szeretet minden ember­re vonatkozó!” — fogalmazott Dr. Schweitzer József. Rendhagyó ünnep, rendhagyó rabbinikus gondolat. Tanulmányomat mindezeket szem előtt tartva, tiszteletreméltó élete és szemé­lyemben is megtapasztalt felebaráti szeretete előtt mélyen fejet hajtva, bölcsességére emlé­kezve állítottam össze. I. A modern, a törvény uralma alatt álló jogál­lam sem kerülheti meg, hogy meghatározza, legitimitását mire alapítja. Ez pedig nem lehet más, mint a társadalom morális közössége, egy olyan értékrend, amelyet a társadalmat alkotó egyének minden tagja, vagy legalábbis jelen­tős többsége elfogad. Az etikának és a jognak is azonban kezdettől fogva alapproblémája az, hogy ki, kik és miként határozzák meg a társa­dalmi együttélés alapvető szabályait, azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi az, amely követendő, 2016-1 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 53

Next

/
Thumbnails
Contents