Sárospataki Füzetek 20. (2016)

2016 / 3. szám - RECENZIÓ - Bába Szilvia: Református egyházak a diaszpóra szolgálatában. Kihívások és válaszok

Református egyházak a diaszpóra szolgálatában: Kihívások és válaszok

A második fejezetben ismerteti a kivándorlási hullámokat. A magyar diaszpóra történeti hátterének elemzése azért is szükséges, mert ezeknek a kivándorlási hullámoknak, okozati eltéréseknek nagyon komoly következményei vannak az asszimiláció, a magyarságtudat, az identitás és a Magyarországhoz való viszony dimenzióiban. Tehát sem az emigráció, sem a disszidensek csoportja nem homogén, és a sokszínűség az utódokra, a harmad-, negyed-, ötödgenerációra igencsak jellemző.3 Kovács Lőrinc történeti szakaszolásával a kivándorlási hullámokra vonatkozóan jómagam nem értek egyet. O első kivándorlóknak nevezi azokat, akik „a 20. század második felétől kezdődően az 1929-es gazdasági válságot megelőző időkben veszik birtokukba az új hazát.” (51. o.) Nyilvánvaló elírásról van szó, és 19. századot akart a szerző lejegyezni, hiszen a 20. század második fele az 1950-es évektől kezdődik. Ennél fontosabb azonban az, hogy 1867 után, tehát a kiegyezést kővetően indult meg a kivándorlás, és az 1880-as, 1890-es években vált tömeges méretűvé, illetve a századforduló utáni években, 1906—1907-ben érte el csúcspontját ez a hullám. Az I. világháborúval szinte véget ért. Ekkor elsősorban gazdasági, másodsorban társadalmi okok miatt döntően földnélküli zsellérek, szegény parasztok, néhány holddal rendelkező kisgazdák, kisiparosok, városi munkások és cselédek vándoroltak az USA-ba. Ám később az „Amerika-láz” elterjedt a módosabb parasztok, iparosok és kereskedők körében is.4 Ezt Kovács Lőrinc is helyesen állapítja meg.

Ugyancsak jól mutatja be, hogy Trianon után politikai, világnézeti és egzisztenciális okokból vándoroltak ki sokan, részben a polgári értelmiség (ügyvédek, orvosok, tudósok, mérnökök) és a művészek soraiból. A magyarországi zsidóság kis hányada - az 1930-as évek nemzetközi migrációs mélypontja után, főként az 1938-as törvények következtében —, valamint az utódállamok magyar földművesei, városi értelmiségiek és izraelita vallásúak emigráltak főként Kanadába és Latin-Amerikába.5

Ugyanakkor fontosnak tartom ennek a két hullámnak — a gazdasági „kitántorgók- nak” és a menekülteknek — a szétválasztását, hiszen társadalmi hátterük, a szülőföldjük elhagyásának okai mások, és a letelepedési célterületek is különböznek. Itt jegyzem meg, hogy a kötet alcímében — „Gondolatok a református egyház szolgálatáról az emigrációban” — az emigráció helyett a diaszpóra szó használata szerencsésebb lett volna. Ugyanis annak ellenére, hogy az emigrál általánosan vándorlást, kivándorlást, kiköltözést, külföldre települést jelent, így vonatkozik a bármely okból történő elvándorlásra, a fogalmat szűkén értelmezve az emigránsok politikai vagy vallási üldöztetés okán hagyják el hazájukat, mennek önként száműzetésbe. Tehát ez mindig kényszer alatt történik. Az angol nyelvterület irodalma az emigráció fogalom helyett a „refugee”, vagyis menekült kifejezést használja azokra, akik politikai meggyőződésből, üldöztetés vagy megtorlás elől hagyják el hazájukat. A diaszpóra szétszóratást jelent, amely — értelmezésemben — a leszármazottakat is magában foglalja.6

3 Uo.,35.

4 Uo.,37.

5 Uo.,47.

6 Uo., 26- 27.

2016-3 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 111