Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sándor Endre: A temetési prédikációkról Csikesz Sándor és Darányi Lajos igehirdetései tükrében
Sándor Endre a temetési prédikációkkal szemben, így sorolható fel: Legyen a temetési prédikáció: 1. búcsúztató, 2. életrajz, 3. jellemrajz.” Ezeket az igényeket — többé-kevésbé - mindnyájan kiszolgáljuk... Hisz’ a temetési prédikáció a legszemélyesebb igehirdetés, tehát ott helye van a búcsú érzésének is, ott a földön befejezett élet kíván vagy hoz „igazságot”, és annak az életnek a legkifejezőbb, legjobban fénylő vagy árnyékként sötétlő vonása — bibliai gyökérre visszavíve — nem hallgatható el. így a temetési prédikáció alapigéje meghatároztatik a meghalt élete által, de ennek a már meghatározott Igének a magyarázása és hirdetése... Mindazt, ami az igényekben nyersen, ösztönösen jelentkezik: megtisztítja, megszenteli, evangéliumi tartalommal tölti meg. És úgy felel az igényekre, úgy érvényesíti, úgy elégíti ki. Nagyon kell ismerni az embereket, és nagyon kell ismerni az írást. Szeretni kell az embereket, és szeretni kell Krisztust. Aki azért halt meg, hogy a kárhozatra méltó ember üdvözölhessen. Szíve legyen az igehirdetőnek az emberek felé, és lelke a Szentháromság Isten Lelke felé. Akkor megtalálja mindig azt, amit mondjon, valamint azt, hogyan mondja. A temetési prédikáció az a legnagyobb háló, ami egy református lelkipásztor kezébe kerül. Temetéseken ott vannak a templomba nem járók is, ott vannak a más vallásúak is. Élni kell az alkalommal.” Ugyancsak az előbb idézett írás kéziratában hívja fel a figyelmet arra, hogy van, aki a temetéseken is „csak az Igét akarja hirdetni. Szeretik és megbecsülik. De temetéseken végképp nincsenek vele megelégedve. Nem is nagyon lehetnek vele megelégedve, mert úgy beszél, mintha nem is koporsó mellett állna, mintha ott nem is nyert volna befejezést egy élet. Semmire se becsüli a halálnak ezt a konkrét esetét, a nyomában maradt gyászt és a befejezett élet meglátható igazságát.” Hol van tehát a határ? Mi is a baja a temetési igehirdetéseinknek? Pásztor János szerint4 „az egyik probléma az, hogy túlbecsüljük-, ennek az ellenpárja pedig annak alábecsülése. Túlbecsülik azok, akik azt hiszik, hogy meg van oldva az evangelizáció... Az alábecsülés abban mutatkozik meg, hogy nem készül a lelkész a temetésre még annyit sem, mint általában prédikációira.” Kárhoztatja a stólarendszert, ami befolyásolja az igehirdetést, és gyökeres átgondolásra, reformálásra van szükség a temetési gyakorlatunk esetében. íyA lelkipásztor az evangélium hirdetője az adott textus alapján, de nem az utolsó ítélet bírája. ”5 Ugyancsak nagyon lényeges megállapítás a református temetéssel kapcsolatban: „A halállal bezáródik az ajtó. Nincs lehetőség a változtatásra. A temetési istentisztelet egyébként is élőknek van, és nem a holtakért.”6 7 Ugyanezt a gondolatot mondja el más szavakkal Szenes László is: „A hirdetett ige a hátramaradókhoz szól. A szolgálatunk viszont nem lehet sablon. 4 Pásztor János: Krisztus hirdetése a Magyarországi Református Egyházban: Homiletika, Debrecen, 1986,177. 5 Uo„ 181. 6 Uo., 182. 7 Szenes László: Temetés, hamvak elhelyezése, sírkőavatás in: Hirdesd az Igét: Igehirdetők kézikönyve, Bp„ 1980, 261. 102 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 2016-3
