Sárospataki Füzetek 20. (2016)
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Réka: Szabó Miklós (1907-1982) kéziratos hagyatékának egyháztörténeti vonatkozásai
Szabó Miklós (? 907-1982) kéziratos hagyatékának egyháztörténeti vonatkozásai lyekhez akarva, akaratlanul viszonyulnia kellett. Időtapasztalatának részét jelentették a vasárnapi rendszeres istentiszteleti alkalmak, az egyházi ünnepek ismétlődő, valamint egyszeri alkalmai. Ahogy a gyülekezet többi tagja esetében, úgy saját életének fordulópontjain is jelen volt az egyház. Ön- és világszemléletébe beépült a református felekezeti közösséghez tartozás, szétválaszthatatlanul összefonódva a szülőfaluhoz, a helyhez kötődő ragaszkodással. Versei, helytörténeti és egyháztörténeti írásai, az egyházi életben betöltött tisztségek és tevékenységek mellett, tanúskodnak erről. Egyháza és szülőfaluja iránti ragaszkodásáról legérzékletesebben az orosz fogságban írt Egy vasárnap Sztálingrádban című verse árulkodik. A vallási közösség, az istentisztelet, a harang és orgona hangja utáni vágyának adott hangot ebben az írásában. „ Vasárnap van. Ilyenkor a kis falunkban harangoznak. Gyűl a nép minden oldalról a templomba, s imádkoznak. [•••] Nekünk itt nincsen templomunk, nincs harangszó, nincs orgona, [...] Messze tévedt el a nyájtól egy szürke, de hasznos juhad. Keresd meg és vezesd vissza, hogy örüljön a te nyájadE (SzM, Vadgyümölcsök I. 116.) Szabó Miklós az életpályáját meghatározó történelmi fordulatokra, személyes életének fordulópontjaira úgy tekintett, mint ami nem függetleníthető a mindent kezében tartó isteni akarattól. Terveinek meghiúsulásában felismerte az élete pályáját eleve elrendelő Istent. Legszemléletesebben Az ember tragédiája című, 1943-ban írt versében fogalmazta ezt meg. „Mikor az Úr a legelső emberpárt megteremtette, Az életpályájokat is biztos kézzel megelölte. Azóta is mindig így van Mikor egy ember születik, Sorsa meg van pecsételve Es az alól ki nem bújik. Tudósok okoskodhatnak ezt nem tudják elvitatni. 2016-3 Sárospataki Füzetek 20. évfolyam 49
