Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek közvetlen és végleges. „A teremtésnek és kiengesztelődésnek ebben az eszkhatonjá- ban, nem lesz másik Isten Igéje. Jézus Krisztus lesz Isten egyetlen Igéje, és akkor meglátjuk az O dicsőségének végső és egyértelmű alakját. ,.”66 Barth fontosnak tartja azt is megállapítani, hogy mi a tartalma Isten egyetlen Igéjének: az egyszerre isten és ember Jézus Krisztus élete. Mint ilyen konkrét létezés, elbeszélhető történet, melyben Isten átadja magát a megaláztatásnak, hogy az emberiség megmenekülhessen és felmagasztaltathasson. „Az az élet, amelyben Isten átadja magát a halálnak, és az emberiség lesz a halál legyőzője... A kiengesztelődés története. Jézus Krisztus története.” Ez az élet azonban egyben világosság is: „Önmagában és mint olyan ez az élet Ige, kijelentés, kérügma.” Ez az élet önmagáért beszél, és „az életnek ebben a formájában” Isten az, aki beszél. Ez az élet azt mondja el, hogy mi történt benne miértünk: megigazításunk és megszentelődésünk, megbékélésünk Istennel, megváltásunk, megtérésünk és megdicsőülésünk. Mint ilyen, ez az élet a mi életünk világossága, mint ahogyan az Övé is. Barth itt az Ige egyedüli mivolta mellett érvel, mivel egyetlen más ige/szó sem mondja el ugyanazt. A máshonnan származó szavak is mondhatnak olyan dolgokat, amelyek jók, megvilágosítóak és segítőek. „De egyikük sem mondja el azt, amit Jézus Krisztus élete mond el.” Lehetnek olyan szavak, amelyek Jézus Krisztus életére emlékeztetnek, de „még így is valami mást mondanak el.” Még a leginkább párhuzamba állítható szavak is „merev és absztrakt módon mondják el ezeket a dolgokat”, így nem pótolhatják az Igét. „Mivel más kontextusban jönnek létre, nem kerülhetik el, hogy valamiképpen ne torzuljanak, vagy legalábbis ne különbözzenek attól, ami Jézus Krisztusban közöltetik velünk.” Barth számára, ha nem Jézus Krisztus személye adja az Isten és ember kapcsolatának kontextusát — azaz ha a vallás, költészet, mitológia vagy filozófia veszi magára az elbeszélő szerepet —, akkor csakis más üzenet fogalmazódhat meg, még akkor is, ha töredékeiben vagy alapvető fogalmaiban valami hasonló hangzik el.67 Barth az Isten egyetlen Igéjének normatív, (f)elsőbbségi és egyedüliségi (szin- gularitás) jellegének bemutatása után azt tárgyalja, milyen státusz tulajdonítható ezeknek a más szavaknak. Barth a példázatok kategóriájában helyezi el őket. A példázatokat Isten egyetlen Igéjének „másodlagos formái”-ként határozza meg. Barth értelmezésében a példázatok nem régi tömlőbe öntött új bor voltak, hanem olyan új bor, amely a régi tömlőt újjá alakítja. Azaz jóllehet tartalmuk új volt, formailag mindennapi események voltak, amelyek valami önmagukon túlmutatóvá alakultak át. Ezek a mindennapi események Jézus elmondásában „olyasmivé váltak, ami azelőtt nem voltak és amivé maguktól nem is válhatnának”: a Jézusban és Jézussal jelenlévő Isten Országáról tesznek bizonyságot. Barth Isten egyetlen Igéjének ezt a két formáját: a Szentírás és az egyház szavát ilyen másodlagos formáknak tekinti. A világi szféra szavairól ebben a tekintetben annyit mond Barth, hogy a keresztyén közösségnek számolnia kell az igazság világi példázatainak lehetőségével és valódiságával. Következésképpen a világi szavak is Isten egyetlen Igéjének másodlagos formáivá 56 uo„ 99-103. 67 uo„ 103-108. 2015 - 3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 73
