Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: A kultúra teológiai megközelítései - meghatározó 20. századi modellek
Rácsok Gabriella válhatnak. A világi példázatok onnan ismerhetők fel, hogy a keresztyén közösséget „még megbízhatóbban és mélyebben a Szentíráshoz vezetik”. Nem ellentmondanak a bibliai igének, hanem azt megvilágítják, nem lebecsmérlik azt, hanem nyomatékossá teszik, új módon tárva fel azt a keresztyén közösség és a konkrét szituáció számára. Barth fontosnak tartja tisztázni, hogy a világi példázatoknak semmi köze nincs a természeti teológiához. Egyik érve az, hogy a természeti teológia nem beszél ténylegesen a Szentháromság Istenről, hanem csak absztrakt, és éppen ezért hamis módon egy „Legfelsőbb Lényről” vagy „Gondviselésről”, ill. az ember vele szemben feltételezett felelősségéről. 68 Az „Isten Országa példázata” mellett használja még Barth a „ [Jézus Krisztus] úr voltának jelei” és a „ [Jézus Krisztus] prófétálásának tanúságtevői” megnevezéseket is a világi szféra igaz igéire/szavaira. „Az egyetlen igazság egyetlen világosságának” ezek a holisztikus megnyilvánulásai egyértelműen átmeneti jelleggel bírnak.69 George Hunsinger a tillichi autonómia, heteronómia és teonómia kategórák70 mentén magyarázza az Egyetlen Igaz Ige és az igaz igék/szavak közötti viszony barthi értelmezését. A világi példázatok világossága nem élvez autonómiát az egyetlen világossággal szemben: nem tekinthetünk rájuk úgy, mint amik függetlenek, önmagukban elégségesek és önálló alappal rendelkeznek. Éppen ellenkezőleg: alárendeltek, tökéletlenek és esetlegesek. Az egyetlen világosság nélkül ezek a világosságok sem jöhetnének létre: nem önmaguk belső törvényei (autonómia). A világi példázatok világosságát nem képzelhetjük el az egyetlen világosságon kívül létezőnek, hiszen nem valami lényegileg más tartalmat vagy igazságot hordoznak, amelyet az egyetlen világossággal összhangba vagy szintézisbe kellene hozni valamilyen, az egyetlen világosság fölött vagy azon kívül álló rendező elv szerint (heteronómia). A barthi álláspont szerint dialektikus módon a középpont (Isten kijelentett Igéje) benne foglaltatik a perifériában (világi példázatok), és a periféria a középpontban - ez nem más, mint az igazság isten törvényű elrendezése (teonómia). Ennek megfelelően az igazság számos különböző formában jelenik meg anélkül, hogy a középpont elveszítené magát a perifériában, vagy a periféria magát a középpontban. Isten kijelentett Igéje — középpont — sajátos alakot ölt önmagában és önmagától, független, önmagában elegendő és önmaga alapja. Nem maradéktalanul nyilvánul meg a perifériában, ugyanakkor nincs szüksége a periféria másodlagos formáira ahhoz, hogy teljesen önmaga legyen. A középpont a tőle különböző perifériában önmagát tükrözi vissza és önmagát idézi fel. A teremtés ebben az értelemben viszonylagos autonómiával (valódi szabadság) és viszonylagos heteronómiával (valódi létezés) rendelkezik, melyet a középponttól kap ajándékba. A teonóm helyzetben a perifériát teljes mértékben a középpont igazsága határozza meg és kormányozza, de nem mond ellent törvényszerűségeinek és nem semmisíti meg azzal, hogy feloldja önmagában. Ezzel magyarázható Barth szá68 uo., 112-117. 69 uo., 122. 70 vö. Tillich: Rendszeres teológia, 82-84. 74 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 2015 - 3