Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Teológia és film

Teológiai és film

matában vizsgálja, és magát az értelemkeresést a vallásos vagy spirituális útkeresés metaforájaként értelmezi. Melani Wright szerint ez a megközelítés hajlamos egyfajta háromosztatú hamis logika alkalmazására, miszerint (a) a filmek az életről és az élet értelméről szólnak; (b) a vallás is az életről és az élet értelméről szól; következésképpen (c) minden film vallásos vagy alkalmas a vallásos olvasatra,45 46 azaz dialóguspartnernek tekinthető a teológia számára. Pope is gyanakvással tekint az ilyen alapon nyugvó dialógusra, amikor azon a véleményen van, hogy ebben a megközelítésben kísértést jelenthet a teológia antropológiává szűkítése, mely első renden az emberrel foglalkozik, és csak másodsorban Istennel. Brinkman ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy antropológia és teológia nem különíthető el ennyire élesen, ha a teológia valódi dialógust kíván folytatni más tudományokkal, máskülönben „gettó teológiává” válik. Szerinte a Krisztusban való üdvösséget „olyan terminológiákban kell megmagyarázni, amelyek az emberi élet központi kérdéseit érintik. A krisztológiának tehát szótériológiaként antropológiai kérdésekkel kell foglalkoznia.” A teológia feladata ebben a dialógusban éppen az, hogy segítsen kiutat találni az antropológia útvesztőiből és tisztázza annak ellentmondásait.47

Abban semmi meglepő nincsen, hogy egy filmes alkotást bibliai történetek mellé helyezve aktuális egzisztenciális kérdések, társadalmi konfliktusok fogalmazódnak meg, hiszen a film maga is egy konkrét kontextusban és konkrét kulturális közegben állt elő. Fontosabb ennél a bibliai szöveg szerepének és jelentőségének kérdése. Valóban csak kellemes dialóguspartnerként szolgál? Kérdéses az is, hogy a bibliai szöveg valóban szükséges-e a következtetések megfogalmazásához. Ha nem, akkor miért folytassunk egyáltalán ilyen dialógust? Az is kérdés, hogy amikor a teológia dialóguspartnernek tekinti a filmet, ezzel még mindig nem tulajdonít teológiai jelentőséget a filmnek magának, hanem mindezt a nézőtől vagy filmkritikustól mint értelmezőtől kívánja meg, az ő kezébe adja a döntést.48 A Szentírással való intertextualitás sok esetben ugyanis inkább a bibliai szövegek egyetemességét támasztja alá, mintsem azok modern kontextusban való jobb megértését szolgálja,49 vagyis kérdéses marad, hogy a dialógusban valóban Istenről, megváltásról, hitről szerzünk-e több ismeretet, vagy ezek a filmek inkább a kortárs kultúráról és arról tájékoztatnak, hogy annak mennyire központi témája a megváltás, szenvedés és szabadulás. Ez első látásra talán a folyamat egyirányúsá- gának érzését kelti bennünk: a kortárs helyzet kerül jobb megvilágításba, és nem maguk az ősi szövegek, holott tekinthetjük ezt úgy is, hogy másféle szempontból teremtődik meg a dialógus lehetősége. Felfigyelhetünk ugyanis arra, hogy film és teológia interakciójának gyümölcseként milyen teológiai témák születnek. Vagy

45 i.m., 16.

47 Martién E. Brinkman, Kölcsönösnek tekinthető-e az antropológia és krisztológia kapcsolata?

(fordította Rácsok Gabriella), Sárospataki Füzetek 16 (2012/1), (27-37), 34-35.

48 Pope, Salvation in Celluloid, 23-24.

49 David Jasper, On Systematizing the Unsystematic = Explorations in Theology and Film, eds. Clive Marsh, Gaye Ortiz, Oxford, Blackwell, Publishing, (1997) 2006 (235-244.), 239.

2015-1 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 69