Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Teológia és film

Teológiai és film

kifejezetten szükségük van ezekre. A néző mint értelmező részéről egyfajta apriori vallásos / teológiai ismeret, sőt elköteleződés szükséges a filmes és a bibliai szöveg intertextuális értelmezéséhez.39

Romanowski és Vander Heide kritikájának minden bizonnyal van alapja. A filmet filmes szempontok alapján nézni azonban mindössze a korábbi heteronóm megközelítéssel szemben a John R. May által teonómmk nevezett megközelítést jelenti. Tillich korrelációs módszerét alapul véve May megállapítja, hogy teológia és kultúra (esetünkben annak részeként a film) egyaránt a „végső valóságban” gyökerezik, így egyik sem ítélheti meg a másikat, mivel egyik sem abszolút.40 Nem lehet tehát a megértésben a filmet a teológia szolgálatára rendelni, sem abból kiindulva, kizárólag annak fogalmaival értelmezni.41 Ha a filmet dialóguspartnernek tekintjük, az azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, amit a film mond, miközben azt is tiszteletben tarjuk, hogyan fejezi ki magát. A Jewett-Kreitzer-Johnston megközelítés erőssége az, hogy a teológiai párbeszéd során - amikor is film és teológia találkozása legitimitást kap -, sajátos nyelvezetüktől függetlenül, mindkét félnek ugyanúgy szava van.42

2.3. Intergézis

Az előző két elmélet a szövegek statikus felfogását tükrözi, melyből az következik, hogy a jelentésalkotás az intertextuális párbeszéd következménye. A George Aichele - Richard Walsh szerzőpáros ezzel szemben a dialógus folyamatában magában véli felfedezni a jelentésalkotás forrását, elutasítva ezzel azt a feltevést is, hogy egy adott szövegnek egyetlen egy helyes értelmezése van. Módszerük erényét abban látják, hogy posztmodern módon a szövegeket (a bibliai szöveget magát, annak filmes olvasatát és azok olvasóját/nézőjét, azaz értelmezőjét) inter- textusként fogják fel: „bármely szöveg olvasása más szövegek miriádjait foglalja

Berger, The Sacred Canopy: Elements of a Sociological Theory of Religion, Garden City, New York, Anchor Books, 1969,45,47.

39 Marsh szerint az is elegendő, ha van egy értelmező (igehirdetőnek nevezi), aki a vallási, teológiai jelentésre felhívja a figyelmet. Clive Marsh, Cinema and Sentiment: Film's Challenge to Theology, Paternoster Press, 2004,4. Marsh bibliai paradigmát is talál érvelése alátámasztására: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülállóknak minden példázatokban adatik, hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsátassanak". (Mk 4,10-12)

40 Tillich megfogalmazásában:„Mind az öntörvényűség, mind a mástörvényűség az istentörvé- nyűségben gyökerezik, és mindegyik félresiklik, ha istentörvényű egységük felbomlik." Paul Tillich, Rendszeres teológia (fordította Szabó István), Budapest, Osiris Kiadó, 1996,83.

41 John R. May, Visual Story and the Religious Interpretation of Film = John R. May, Michael Bird, (contributor), Religion in Film, Knoxville, TN, University of Tennessee Press, 1982 (23-43.), 24- 25,29.

42 Marsh ugyanakkor - Gerard Loughlinra hivatkozva - a „hasbeszéd" veszélyére figyelmeztet, hiszen a párbeszéd elnevezés elkendőzheti azt a tényt, miszerint a filmek egy ilyen párbeszédben nem beszélhetnek a maguk nevében, mivel a teológiai kritikus (le)egyszerű(sítő)en mindkét fél nevében megszólal. Clive Marsh, Theology and Film = The Continuum Companion to Religion and Film, ed. William L. Blizek, London - New York, Continuum, 2009 (59-69.), 66-67.

2015-1 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 67