Sárospataki Füzetek 19. (2015)

2015 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hörcsik Richárd: A Sárospataki Református Kollégium a rendszerváltás idején

A Sárospataki Református Kollégium a rendszerváltás idején Először 1988. november 14-én került sor még egy szélesebb körű informális megbeszélésre a miskolci egyházkerületi székházban a Sárospataki Református Kol­légium ismét egyházi kezelésbe vételéről. 18-an jöttek el, köztük természetesen Uj- szászy Kálmán főgondnok és a püspök mellett álló miskolciak közül Palumby Gyula, Deák Gábor. De eljött Bertalan Imre az USA-ból és emellett Béres Ferenc, valamint Maller Sándor is. A fiatalok közül Koncz Gábor, Trócsányi László és ifj. Ujszászy Kálmán volt jelen.35 Ezt követően az egyházkerületi székház egyre gyakrabban adott otthont a visz- szavételt tárgyaló rendezvényeknek, tárgyalásoknak, mint 1998. június 19-én, a mis­kolci öregdiákok és a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány Kuratóriuma számára. így például az 1990-ben megalakuló Igazgatótanács is üléseit egy jó ideig itt tartotta. Nyilván ez Kürti László pozícióit is erősítette. De Miskolc mellett Sárospatak, pontosabban a Tudományos Gyűjtemények je­lentette a másik centrumot, ahol a háttéresemények zajlottak. 1989. november 15- én Osterhaven professzor vezetésével Miskolc mellett Patakon tartanak terepszemlét az amerikai kollégiumi visszaszerzési bizottság tagjai, majd másnap az Országgyűlés Kulturális Bizottsága tesz látogatást Patakon, ahol Glatz Ferenc művelődési minisz­ter arra kéri Takáts Gyula tanácselnököt és Kürti László püspököt, hogy „közösen terjesszenek elő megállapodást a Rákóczi Gimnázium egyházi kezelésbe adásáról”.36 Alig két hét múlva pedig, 1989. december 1-én megkezdődnek a tárgyalások a Magyarországi Református Egyház, az állam és a Sárospataki Városi Tanács között a Rákóczi Gimnázium egyházi kezelésbe történő visszavételéről.37 4.1. Az ügydöntő egyházkerületi közgyűlés 1989. december 11-én Ilyen előzmények után került sor Miskolcon egy rendkívüli egyházkerületi közgyű­lésre, ahol az egyetlen napirendi pont, Kürti László püspök tájékoztatója „a Rákóczi Gimnázium egyházi kezelésbe történő visszavételének az állásáról” volt. A közgyűlést Ujszászy Kálmán főgondnok nyitotta meg azzal, hogy tekintetüket egyetlen kérdésre összpontosítsák: „a kerület iskolájának, a pataki kollégium egyházi kezelésébe vételével kapcsolatban adandó kérdések megtárgyalására, azért hogy ez lehető­leg fennakadás nélkül egyházunkat, társadalmunkat, nemzetünket és magunkat is meg­nyugtató módon történhessék.”38 Számára ez egyfajta olyan munkaülés lesz, ahol a tájé­kozódás mellett állást is kell foglalniuk abban, „amelyek az államunkkal való előzetes tárgyalások során” felmerültek, „de amelyek lényegükben ezeknek, ha nem is a magvát, de a gerincét képezik. Akkor konkrété arról volt szó, az volt az előfeltétele az Állammal roznia, a megyei pártvezetésről, például Dudla József megyei első titkárról nem is szólva, aki szintén ellenezte a gimnázium visszaadását. 35 Bolváry-Takács Gábor: i.m., 85. 36 uo. 90. 37 uo. 91. 38 Újszászy Kálmán megnyitó beszédének piszkozati vázlata megtalálható, SRKNkt, Kt.. d. 23.305. jelzett alatt. 2015-4 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 147

Next

/
Thumbnails
Contents