Sárospataki Füzetek 19. (2015)
2015 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: A kegyelem erőterében
Tanévzáró beszéd találom. Egyedül a Krisztusban történő meghalásunk és a Krisztusban való feltámadásunk határozhatja meg alapvetően keresztyéni egzisztenciánkat Jézus Krisztus követésében. Ez, bonhoefferi értelemben, az ára a tanítványságunknak. Ebből pedig az a felelősség következik, hogy úgy fogadjuk el Isten Krisztusban adott válaszát a tőle elszakadt világnak, mint az ő kereszthalálával történő szembesülés. Hiszen az ő halálában a mi halálunkkal is képesek lehetünk szembesülni. Az ő halála egyben a halál halálát is jelenti. „... minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban. ,.”1 — ahogyan az efézusi levél sorai tanítják. Krisztus keresztjének megragadásában olyan csodálatos felcserélődésben lehet részünk, amiben vétkeink miatti halálunk azzal a halállal cserélődik fel, amiről hisszük és valljuk, hogy az élet. Ebben az összefüggésben pedig a halállal való szembesülésből nem a régi mechanizmusok szerinti túlélés következik: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy f A kegyelem erőterében itt már olyan erőről van szó, mint amilyen a szerelem ereje, ami olyan erős, mint a halál, legyőzhetetlen szenvedély. Úgy lobog, mint lobogó tűz. Az Úrnak lángja.2 Mit használhat ezzel az erővel és hatalommal szemben bármilyen túlélési technika is? Csekély elégtétel lenne azzal a szenvedéllyel szemben, amit így veszítünk el. Egyházunk élete és így a Pataki Teológia élete is kizárólag Isten hatalmán és hűségén múlik, amivel minden halálnak a mélyéről feltámasztotta Krisztust, mert az egyház életének elválaszthatatlan részesedést kell hordoznia Jézus Krisztus halálában és feltámadásában. A feltámadás történelmileg nézve mindig példa nélküli, sőt a lehetetlen kategóriáját jelenti számunkra, mivel a feltámadást nem birtokolhatja az általunk megélt idő és történelem. A feltámadás olyan előreláthatatlan esemény történelmünkben, amilyen elkerülhetetlen valóság számunkra a halál. Az egyház történelmi valósága nem egyszer látszólag rendíthetetlen hatalomként és rendként áll előttünk, aztán saját maga hübrisze vagy fondorlatai nyomán bukik el, legyen szó az üldözések vagy az irgalmatlanul gyorsan változó időkről. Amikor az egyház a halálban is képes az életét Istennek átadni, akkor már nem túlélésre játszik, akkor számára a feltámadás erői nem valamifajta jóvátételt jelentenek. Amikor az egyház a halállal szembesül, figyelmét úgy állíthatja egy sajátos irányba, amiben az érzékelése egyre élesebbé válik, és perspektívái vertikálisan, Isten irányába nyílnak meg. A halállal történő szembesülésben a halállal való szembekerülésről is szó van. A halállal való szembesülés és konfrontáció ajándéka nyomán az egyház olyan katalizációs folyamatok színterévé válhat, amilyenről Jézus tanított a sokaságnak és tanítványainak a már korábban idézett Márk evangéliuma szerint. A Pataki Teológia közel fél évezredes történelmének öröksége ez a tanúságtétel. Ennek a küldetésnek a felvállalása adja a meg a pataki diploma értékét is, hiszen abban nem a jegyek és záróvizsgák eredményei adják a lényeget, hanem az, hogy megértettük Isten értünk adott hűséges kegyelmét a Jézus Krisztusban, és szolgálatunknak ’ Ef 2,4-6 2 Énekek Éneke 8,6 2015-3 Sárospataki Füzetek 19. évfolyam 115
